Visky András: Az én halálom nem csak az én halálom

Ragaszkodnunk kellene ahhoz, hogy folyamatosan napirenden maradjon az eutanáziáról folyó beszélgetés – mondta Visky András író, egyetemi tanár, Visky Ferenc református lelkipásztor fia. Hívőként nem hajlandó dogmatikus módon viszonyulni a kérdéshez, és elmondja azt is, miért nem tekinthető mintának Krisztus szenvedése a kereszten. Ő már feltette magának a kérdést, hogy mit jelent megadni egy testnek a végső tiszteletet, mert úgy érezte, a lélegeztetőgépek képtelenek ezt megtenni. Interjú.

Windisch Judit

Visky András: Az én halálom nem csak az én halálom

hvg360: Mit gondol az eutanáziáról?

Visky András: Ez a nagyon általános kérdés is mutatja, milyen nehezen tudunk beszélni róla. A Karsai Dániel ügyével kapcsolatos vitákat nézve azt látom, nem tud kialakulni egy közös nyelv, ha hitbéli meggyőződéseket, intézmények által vélelmezett dogmákat szembesítünk egy személyes történettel. Olyannyira különbözik a két nyelv, hogy köztük a távolság áthidalhatatlannak tűnik. Majdhogynem tragikus a közös jelentések elmaradásának tapasztalata.

Az eutanázia kérdése személyesen nekem akkor vetődött fel, mikor Lídia nővérem lélegeztetőgépre került a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján. Tudatában volt annak, milyen irányt vehet a műtétje, úgy érezte, nem kell minden határon túl harcolnia az életéért, sokszor hangoztatta, készen áll a halálra. Amikor egyik alkalommal kijöttem tőle, elhatároztam, hogy tennem kell ebben az ügyben valamit, rendelkeznem kell önmagam felől.

Eutanázia-vita

November 27-én kezdődik Strasbourgban a méltóságteljes halálhoz való jogáért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász pere. Az ALS-sel diagnosztizált Karsai Dániel halálos beteg. A HVG a per előtt vitát kezdeményezett, törekedve arra, hogy átfogó képet mutasson az életvégi döntésekkel és az eutanáziával kapcsolatos dilemmákról, gondolatokról, illetve a Mediánnal felmérette az eutanázia társadalmi támogatottságát. A sorozat részeként olvashatják Kis János filozófus esszéjét, illetve Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus, Csikós Ágnes palliatív szakorvos, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület tisztségviselője, Hegedűs Zsolt ortopéd sebész, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke, Tompa Andrea író, Tóth Gábor Attila egyetemi oktató, alkotmányjogász, bioetikus és Visky András író, egyetemi tanár gondolatait. A sorozat megjelent részeit itt olvashatja.

hvg360: Hogyan? Az aktív eutanázia Európában nagyon kevés helyen elfogadott.

V. A.: A passzív eutanáziáról lehet nyilatkozni, és én ezt is lehetőségnek gondolom. Bár azt is olvasom, hogy viszonylag ritkán történik meg, mert meglehetősen bonyolult a bürokratikus eljárása.

Van még egy nagyon személyes történetem az eutanáziával kapcsolatban. Apám 87 évesen – szellemileg tökéletes állapotban, penge intellektussal – magához hívott engem és Péter testvéremet, aki ráadásul szintén lelkész, és bejelentette, hogy nem akar tovább élni, és miután ezt eldöntötte, már nem is fog sokáig.