Para-Kovács Imre: A kávé mint hungarikum

Nézem az embert, Vlagyimir Putyin magányos mélységi felderítőjét az Európai Unió díszletei között, ahogy bizonytalanul és idegenül sompolyog a büfé irányába, hogy ott vizionáljon magának új, fasiszta Európát, amíg odabent a felnőttek fontos kérdésekben döntenek. Nem érzek szekunder szégyent, pedig talán kellene, hiszen egy – engem is képviselő (visszafogott kuncogás) – Európai Unióba politikai okokból felvett ország miniszterelnöke próbálja kétségbeesetten megakadályozni, hogy tárgyalások kezdődjenek egy másik ország Európai Unióba politikai okokból történő felvételéről.

Leheletvékony a határ: mi az a gesztus, amit az EU még, Oroszország pedig már nem minősít konkrét árulásnak. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de

ilyen fokú nyilvános megalázást talán még azok sem akartak, akik egyébként elkerekedett szemmel követik Orbán kétségbeesett próbálkozását egy unión belüli – azzal alapvetően ellentétes értékrenddel bíró – közösség összegányolására,

mivel továbbra is abban a liberális demokrata tévképzetben léteznek, hogy a politika a kompromisszumok művészete, ahol felnőtt emberek érvekkel és tényekkel szállnak szembe, ha érvekkel és tényekkel szembesítik őket. Nem ismerik, nem ismerik fel azt a mélységes ká-európai nyomorúságot, ami kisebbrendűségi komplexusból, sértettségből, dacból és bosszúvágyból álló zavaros elegy, és olyan következményekkel jár, amelyek józan ésszel nehezen értelmezhetők.