Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Udi Levi szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2014-ben olyan hibás politikai döntést hozott, aminek következtében a Hamászból valóságos szörny lett.
A Közel-Keleten katonai eszközökkel nem lehet változást elérni, a terroristák pénzcsapját kell elzárni, mert ha nem, egy nap Németország is arra ébred, hogy arab szélsőségesek merényleteinek célpontja lett. Erre figyelmeztet a Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatban Udi Levi, aki 35 éven át dolgozott a Moszadnak, és 2001-től egy különleges csapat segítségével megfosztotta a Hamászt anyagi forrásainak zömétől.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.