Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
A Varga Judit politikai megsemmisülését hozó kegyelembotrány érdekes, és nem is annyira mellékszála, hogy a volt igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter olyan nyilvános nyilatkozatot tett, amit eddig csak kevesen, és amellyel – szó szerint – kiírta magát a NER-ből, amelynek eddig maga is részese és haszonélvezője volt.
Az igazságügyi miniszter férjeként, majd alig egy éve bejelentett válásuk után Varga Judit volt férjeként sem igen lépett a nyilvánosság elé Magyar Péter. Pláne nem olyan, az Orbán Viktor által kiépített NER egészét és alapjait megkérdőjelező, sőt bíráló nyilatkozattal, mint amit szombaton, Novák Katalin és Varga Judit egymást követő gyors lemondása és visszavonulása után tett közzé.