Balatoni ingatlant szerzett meg Balog Zoltán egyházkerülete, de az állam most nem adta ingyen

Több mint egymilliárd forintért vett az államtól egy balatoni üdülőt a Balog Zoltán püspök vezette Dunamelléki Református Egyházkerület – tudta meg a HVG. Az egyház anyagi helyzetéről árulkodhat, hogy a vételhez nem kellett jelzálogjogot bejegyeztetni. Igaz, az utóbbi években annyi ingatlant kaptak ajándékba, hogy már az is szokatlan, hogy egyáltalán fizetniük kellett.

A Dunamelléki Református Egyházkerület idén júliusban megvásárolt az államtól egy 9604 négyzetméteres balatonboglári üdülőt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus árverésen adta el a földhivatali papírok szerint „kivett üdülőépület, udvar és két egyéb épület” besorolású ingatlant, amelyet csak egy keskeny parti sétány választ el a tótól. A vételár 897 millió forint plusz áfa volt, azaz összesen mintegy 1,1 milliárd forint.

A vevőnek ötven ingóságot – többnyire szekrényeket és klímákat – is meg kellett vásárolnia az üdülővel együtt, ezekért további 3,1 millió forintot kellett fizetnie. Az illetékkel viszont nem lesz problémája a Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok vezette egyházkerületnek, a törvény szerint ugyanis az egyházi jogi személyek mentesülnek az illetékfizetés alól.

Novák Katalin kegyelmi botránya

Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.

Hozzászólások