Túlszárnyalják-e már a humanoid robotok az emberi teljesítményt?

Kiveszi a kosárból a pólót, szétteríti az asztalon, és összehajtogatja. Szólnak neki, kinyitja a gép tetejét, beteszi a kapszulát a masinába, megnyomja a gombot, és máris kész a friss kávé. Januárban mutatták be ezt a két humanoid robotot, a Tesla Optimus névre keresztelt pólóhajtogató masináját, illetve a Figure 01 mesterséges kávéfőzőt.

Nem kell azért még új állás után nézniük a ruhabolti eladóknak vagy a baristáknak, hiszen az említett robotok képességei igencsak korlátozottak. Az Optimus ujjai olyan ügyetlenek, hogy fél percig is elbíbelődik azzal, ami egy embernek pár másodperces rutinművelet, ráadásul ezt is csak akkor tudja végrehajtani, ha adott magasságban van az asztal, rajta megfelelő szögben a kosár, különben összezavarodik.

Optimus folds a shirt pic.twitter.com/3F5o3jVLq1

— Elon Musk (@elonmusk) January 15, 2024

A Figure 01 pedig 10 óra alatt, egy videóból tanulta meg a három egyszerű mozdulatot, de például a csészét már (vagy: még) nem tudja sem betenni a kávégép kifolyója alá, sem kivenni alóla.

A média ingerküszöbét elérő híreken túl is bőven akadnak hasonló, emberi képességek reprodukálására kifejlesztett robotok. Közülük 27-et vett górcső alá a zürichi műegyetem (ETH Zürich) tudóscsapata Robert Riener robotikaprofesszor vezetésével, hogy kiderítsék:

túlszárnyalják-e már bizonyos területeken a humanoid robotok az emberi teljesítményt?

A tavaly novemberben a Frontiers in Robotics and AI című szakfolyóiratban ismertetett kutatásba olyan szerkezetek kerülhettek be, amelyeknek kettő vagy négy lábuk van, legalább 50 centiméter magasak, kézzel meg tudnak ragadni tárgyakat, átférnek egy ajtón, és elég csendesek ahhoz, hogy ne csak más gépek társaságában tevékenykedhessenek.

A svájci kutatókat meglepte, hogy miközben a gépek alkatrészei egyesével (a mikrofonok a füleknél, a kamerák a szemeknél, a hajtásrendszerek az izmoknál, a karbonszálas karok a csontoknál) minden téren jobban teljesítenek már, mint a humán szervek, a fejlesztők mégsem képesek belőlük jobbat építeni az embernél. A Boston Dynamics amerikai robotikai vállalat Atlas nevű humanoid gépezete például fut, parkourpályákon ugrál és hátraszaltózik, de igencsak darabos a mozgása, az akadálypályákat húszból egyszer tudja hibátlanul teljesíteni, és mindehhez egy hatalmas akkumulátort kell a hátán cipelnie.

Az MIT massachusettsi műegyetem Cheetah (Gepárd) nevű négylábú robotja is gyorsabban fut, mint egy kocogó ember, de hatalmas energiafogyasztás mellett, és még csak laboratóriumi körülmények között.

Több más emberszerű robot képes hasonló kunsztokra – tudnak mászni, úszni, egy lábon egyensúlyozni, vagy mondjuk képesek mozdulatokat lenyűgöző pontossággal megismételni –, ám mindig van valamilyen komolyabb korlátja a működésüknek. Leginkább az, hogy nem képesek a kezekhez, lábakhoz hasonló, összetett finommotoros mozgásra, illetve nem tudnak az ember alkotta bonyolult környezetben önállóan komplexebb feladatokat végezni. Ez utóbbi tekintetében Robert Reiner szerint

a legnagyobb vízválasztó a labdarúgás, és a gépek még igen messze állnak attól, hogy ugyanolyan könnyen fussanak, cselezzenek, fejeljenek vagy csapatban, közös stratégia alapján játsszanak, mint az emberek.

Mások ennél hétköznapibb helyzetekben sem tudnak még elképzelni univerzális robotokat. Hiszen nem elég egy gépnek megragadni és megemelni egy dobozt vagy egy tálcát, hanem olyan „meglepetésekre” is fel kell készíteni, hogy miként egyensúlyozzon, ha a dobozban egy súlyosabb golyó vagy a tálcán egy pohár víz van. További kihívás számukra a különleges anyagú és rugalmas formájú tárgyak megérintése, illetve a szűk helyen való tájékozódás. Képzeljük csak el, milyen készségekre van szükség egy átlagos konyhában, ahol néhány perc leforgása alatt kell tudni helyesen megfogni egy serpenyő nyelét, egy spatulát, egy tojást, egy üveg étolajat és a hűtőszekrény fogantyúját, vagy a viszonylag kaotikus környezetben megtalálni a szükséges edényeket, kiemelni és esetleg elmosogatni őket.

Nem a járás tehát a legnehezebb probléma a robotok számára, hanem a környező világ megértése, majd annak kézzel való átrendezése, irányítása

Ezt az általános dilemmát fogalmazta meg a kanadai Sanctuary AI nevű robotikai startup alapítója, Geordie Rose nemrégiben a Euronewsnak. Az ő átlagos testalkatú, 70 kilós, 170 centi magas humanoidjuk, Phoenix már megtette az első lépéseket efelé, hiszen képes áruházi polcokat feltölteni, szállító járműveket kirakodni, pénztárgépeket kezelni.

A továbblépéshez – hogy tudniillik a gépek megértsék a beszédet, és azt képesek legyenek cselekvésre váltani – viszont már a mesterséges intelligencia (MI) sokkal magasabb szintjére lenne szükség. A technológia azonban még nem tart itt, és amíg nem sikerül az önvezető autókénál is jóval bonyolultabb irányítási rendszereket kifejleszteni, addig a hardver tökéletesítésébe ölt tengernyi pénz csak el fog folyni – véli Brad Porter, számos amerikai robotikai vállalat alapítója és vezetője. Bármilyen sok cég is foglalkozik jelenleg humanoid gépek építésével, az utóbbi egy-két évben igazi áttörés nem történt e téren, és a bizonytalanságot jelzi, hogy a techguruk legalább 10–20 évet (vagyis a ködös jövőbe vesző időintervallumot) emlegetnek az igazán emberszerű robotok megjelenéséig.

Kérdés, van-e rájuk igazán szükség. Porter szerint például egyáltalán nem biztos, hogy az emberre minél jobban hasonlító gépek jelentik a jövőt. Sokkal inkább olyan robotokra lenne szükség nagy tömegben, amelyek stabilak (akár kerekeken mozognak), egyszerűbb részfeladatokat biztonsággal végeznek emberek társaságában is, megkönnyítve ezzel a fizikailag nehéz vagy monoton teendők ellátását. Az utóbbi években egyre több helyen állnak munkába ilyen kobotok (vagyis: kooperatív robotok). Az egyik sokat emlegetett példa az Oregon állambeli Agility Robotics terméke, a Digit. A 175 centi magas, madárszerű lábakon tipegő humanoid legfőbb tudománya, hogy – maximum 16 kiló súlyú – tárolódobozokat képes felemelni és átvinni egy másik helyre. Bármennyire is kevésnek tűnik ez, az Amazon már teszteli hatalmas raktáraiban a rakodórobotot, hiszen még a mostani árakon is feleannyiba kerül egy munkaórája, mint egy kétkezi munkásnak.

A legújabb két lábon járó robotnak már feje is van, és elvégzi a veszélyes munkákat - videó

Kimondottan a balesetveszélyes, monoton logisztikai munkakörökre szánja a Digit nevű robot új változatát az Agility Robotics.

Bár a hatalmas, modern logisztikai raktárakban nincs feltétlenül szükség efféle két lábon járó dobozrendezőkre (hiszen egyszerűbb, olcsóbb kerekes automatákkal is el lehet végeztetni a munkát), a lépegető rakodógépek jól jönnek a lépcsőkkel szabdalt, szűkebb terekben, az egyenetlen felületű padlókon, a régebbi épületekben, ahol az ipari robotok hasznavehetetlenek. Vagy azokban a közeljövőben hétköznapinak számító automatikus kézbesítési helyzetekben, amikor egy drónnal vagy más önvezető járművel kiszállított csomagot el kell juttatni a megrendelő ajtajáig.

Még ha nem is áll majd egy szép napon minden sarkon vagy íróasztal mellett humanoid robot, akkor sem felesleges a fejlesztésükbe ölt pénz és energia. A tervezésük és működtetésük buktatóiból sokat lehet tanulni a mobilitás, a kézügyesség, az érzékelés és az intelligencia alaptechnológiáiról – hívja fel a figyelmet Marc Raibert, a Boston Dynamics társalapítója, a Spot robotkutya atyja. Nem utolsósorban pedig az is tanulságos, hogyan reagálnak rájuk az emberek.

Ez utóbbi azért is kényes kérdés, mert a túlságosan emberszerű robotok egy ponton szorongást, félelmet válthatnak ki a környezetükből. Erre az uncanny valley (kísérteties, borzongató völgy) néven ismert jelenségre Maszahiro Mori japán robotikaprofesszor hívta fel a figyelmet 1970-ben közzétett híres tanulmányában. E szerint az emberi külsejű gépek annál inkább azonosulásra késztetnek, minél több humanoid jegyük van, ám egy ponton – általában amikor egy gép már szinte teljesen emberszerű – ez a szimpátia megmagyarázhatatlan ellenszenvbe csap át a befogadóban. Megnyugtató, hogy német kutatók néhány éve rájöttek: kisebb valószínűséggel hoz ránk frászt egy humanoid robot, ha végső soron hasznos, amit csinál.