Elkezdtek beindulni a vulkánok, és sajnos úgy néz ki, a java csak ezután jön

A lávaszökőkút különösen látványosan, több mint 300 méter magasba lövellt ki március végén Hawaiin, a Kilauea vulkáni területen, ahol tavaly karácsony óta immár 18 kitörés zajlott a bámészkodó turisták örömére. Hasonló, bár kevésbé lélegzetelállító jelenséget Európában is megcsodálhattak az érdeklődők: a szicíliai Etna február 11. óta produkál rendszeres hamu- és lávakitöréseket.

Tekintve az említett tűzhányók aktivitását, ezek a jelenségek nem nevezhetők szokatlannak. Az már inkább, hogy míg máskor a geológusok átlagosan évi 50–70 vulkánkitörést számlálnak össze világszerte, az idén már mostanáig több mint félszázat regisztráltak, és a szakmai várakozások szerint továbbiakra lehet számítani. Március végén sokan aggódtak, hogy a méltán népszerű Szantorini vulkanikus szigetcsoportját megrázó földrengéssorozat egy nagyobb kitörés felvezetése lehet (például a közeli, tenger alatti Kolumbo tűzhányó főszereplésével), ám az időközben lecsendesült mozgások után a szakemberek most azt feltételezik, hogy ilyesmire a közeljövőben nincs esély, bár biztosat csak a napokban esedékes vizsgálatok eredményeinek elemzése után fognak tudni mondani. Az amerikai Oregon állam partjaitól mintegy félezer kilométerre található, szintén az óceán mélyén szunnyadó Axial Seamount vulkánról viszont a körzetében tapasztalható fokozott szeizmikus tevékenység alapján bizonyosra veszik, hogy hamarosan újra kitör (erre legutóbb egy évtizede volt példa).

Kutatók már régóta tudják, hogy a vulkanikus aktivitás képes befolyásolni a földi éghajlatot. Az indonéziai Tambora 1815. áprilisi kitörésekor, amikor 44 kilométer magasba lövellt a hamuoszlop, több más katasztrofális következmény mellett a következő három évben világszerte „elmaradt” a nyár: közel egy fokkal lett alacsonyabb az átlaghőmérséklet, mivel a sztratoszférába jutott apró részecskék jelentősen csökkentették a napsugárzás erejét. De az is hatással van a klímára, hogy a vulkanizmus állandó gázkibocsátása során nagyobb mennyiségű szén-dioxid jut a légkörbe és a tengervízbe. Bár egyes klímaszkeptikusok a mostani éghajlatváltozást is ezzel magyarázzák, az emberiség valójában sokkal több üvegházhatású gázt, a tűzhányók által kiokádott mennyiség százszorosát juttatja az atmoszférába – tájékoztat a NASA.