Profil
Orbán elbűvöli Trumpot, miközben nála nagyobb rajongója nincs az amerikai politikusnak Európában. Egyik sem jó hír Ukrajna számára. Mindenesetre a magyar kormányfőnél feltehetőleg senki más nem örülne jobban, ha a volt elnök győzne novemberben. Ez nyíltan meg is mondja. Ők ketten remekül megértik egymást.
Budapest évek óta egyfajta Mekka a világ szélsőjobbos-konzervatív erői számára. Kezdődött Steve Bannonnal, Trump egykori választási kampányfőnökével, aki már 5 éve találkozott a magyar vezetővel, hogy jobboldali szövetséget hozzon létre a földrészen. Majd következett Tucker Carlson, aki tavaly a Fidesz káderképzőjének „nyári fesztiválján” mondott beszédet.
A magyar miniszterelnök a múlt héten úgy járt Amerikában, hogy nem találkozott Bidennel, pedig Magyarország a NATO tagja. Viszont a múlt decemberben megakadályozta, hogy az EU 50 milliárd eurós segítséget adjon Ukrajnának. De a jelek szerint pont ez tetszik annyira Trump táborának. Egyfajta forradalmárt látnak benne és ő ezt ki tudja használni.
A tengerentúlon viszont sokan kérdezik, mire lehet számítani megválasztása esetén a korábbi elnöktől, ha hagyja, hogy olyasvalaki dicsőítse, aki kikiáltotta az illiberális demokráciát. Joe Biden elnök viszont a maga javára fordítja Orbán látogatását. Azt mondja, hogy a magyar vezető feladta a demokráciát, ám azt az USA-ban is meg kell védeni.