Die Zeit
A távozó szlovák államfő úgy látja: nyilvánvaló, hogy a Fico-kormány Magyarországhoz igazodik. De hogy ez hová vezet, azt még nem lehet megmondani. Zuzana Čaputová ezzel együtt egyértelműnek tartja, hogy az új pozsonyi szövetség kóstolgatja a demokrácia határait és ez aggasztó. A hatalom támadja a nyilvánosságot, amely nyílt társadalmat akar, de további célpont az igazságszolgáltatás, valamint a sajtó is.
Hogy miért nem szállt ringbe újra a posztért, arra az elnök azt válaszolta az interjúban, hogy Robert Fico többször is megrágalmazta. Volt már ő USA-ügynök, aki Amerika, illetve Soros György parancsait teljesíti. Olyan gyűlölet nyilvánult meg vele, illetve családjával szemben, ideértve, hogy a lányait többször is halállal fenyegették meg, hogy a végén döntenie kellett, hiszen nem csupán elnök, hanem anya is.