FAZ
Az előző Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker semmilyen megértést nem tanúsít azokkal az uniós kormányokkal szemben, amelyek azt a benyomást keltik, hogy Putyin oldalán állnak. Sokat persze nem lehet tenni ellenük, már azon kívül, hogy igyekeznek meg sem hallani, amit ezek az államok hajtogatnak, illetve világossá kell tenni, hogy az EU elítéli a nemzetközi jog megsértését.
Juncker szerint reménytelen vállalkozás, ha valaki jobb belátásra próbálja meg rávenni Moszkvát. Ő maga ugyanakkor nem tart a német-francia viszony lehűlésétől, mert a kapcsolatok intenzitása mindig is ingadozott. Azt azonban mindenképpen el kell kerülni, hogy a közvéleményben az a kép alakuljon ki: Emmanuel Marcon francia elnök és Olaf Scholz német kancellár messze nem érti meg úgy egymást, mint az elődeik.