Oroszország a kampány során döntötte Szlovákiára az álhíreket, de a magyar miniszterelnök keze is benne, volt, hogy a végén Peter Pellegrini meg tudta fordítani az eredményt az első fordulóhoz képest – idézi a szerző, Paul Hockenos Juliana Sokolová költőt és filozófust, aki szerint Orbán Viktor elsősorban a lakosság 8 %-át kitevő felvidéki magyarokra tudott befolyást gyakorolni. Ők általában a Fideszre voksolnak, ugyanakkor dühöngnek a szlovák nacionalista politikusok miatt.
Foreign Policy-riport: Az új szlovák elnök orosz álhírek és Orbán segítségével nyert választást
A lap cikkében megszólaló szlovák értelmiségi szerint abszolút döntő volt a végeredmény szempontjából, hogy Orbán mozgósította a dél-szlovákiai magyarokat.
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.