„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Szinte minden lényeges pontban elmarasztalja a magyar médiaviszonyokat a partnerszervezeteivel 18 EU-országban működő Civil Liberties Union for Europe Berlinben kiadott összegzése a sajtószabadság helyzetéről a EU-ban.
Csupán néhány kézben összpontosul a sajtóorgánumok tulajdonjoga, és az érintett üzletemberek gyakorta igen közel állnak a Fideszhez, illetve Orbán Viktorhoz. Ez pedig veszélyezteti a tájékoztatás sokszínűségét, ugyanakkor felveti az elfogult jelentések veszélyét. Itt az eltelt évben lényeges változás nem történt. A közpénzekből támogatott igen sok lap, rádió, tévé feltétlen lojalitást tanúsít a kormány iránt – áll a hazai Társaság a Szabadságjogokért egyesületet is tagjai között tudó emberi jogi szervezet idei jelentésében.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.