„Nem lehet annyi számlát elveszíteni, amennyi itt hiányzik” – hangfelvételen a Kutyapárt korábbi kaotikus működése

10 perc

2024.05.08. 04:30

2024.05.08. 08:16

Két hangfelvétel jutott el lapunkhoz a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól, ezek hatórányi betekintést engednek abba, hogyan működött 2021-ben. A belső vitákban “kamuszámlákról”, hiányról, nem megfelelő dokumentáltságról is szó esik. Az MKKP súlyos büntetést kapott az Állami Számvevőszéktől, és állítja, mára változtatott működésén.

„Kérhetnék még itt valamit az elején? Az élő taggyűléseken elfogadott tény volt, hogy kicsit elpoénkodjuk a dolgot, és akkor volt olyan, aki végigtartózkodta az egész szavazást, már csak azért, mert olyan hangulata volt. Vagy nemmel szavazott akkor is, ha igennel akart volna, mert olyan hangulata volt. Most szeretném kérni, hogy kicsit vegyük már ezt az egészet komolyan, jó?” – ez hangzik el annak a beszélgetésnek az elején, amely a koronavírus miatt online, Zoomon zajlott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tagjai és munkatársai között 2021. április 28-án.

A beszélgetésről annak egyik résztvevője hangfelvételt készített, ezt pedig megtette bő egy héttel később is, amikor 2021. május 7-én a kutyapártosok szintén Zoomon beszélgettek. A két felvétel, melyek hossza együtt megközelíti a hat órát, lapunkhoz március végén jutott el.

A felvételek készültekor, 2021 tavaszán a Kutyapárt elnöksége és tagsága hol szűkebb, hol tágabb körben tárgyalt legalább öt alkalommal az előző évi pénzügyi jelentésekről, az ugyanis belső körben viszonylag gyorsan kiderült, hogy valamennyi pénzük hiányzik, vannak összegek, amikkel nem tudnak elszámolni. Erről is beszélnek a felvételeken, és az elhangzottakból világossá válik az is, hogy nem mindenben működtek szabályosan és profin.

Eleve az sem egyértelmű, hogy pontosan mit hallunk a felvételeken, taggyűlést vagy szimpla beszélgetést, utóbbinak túl komoly, taggyűlésnek túl lazának tűnt az a keret- és szabályrendszer, amelyben kommunikáltak egymással a párttagok és kollégáik. Az április 28-án készült felvétel első húsz perce például taggyűlésként kezdődik: a megjelentek személyi igazolványukat a webkamerájukon keresztül mutatták be, így igazolták magukat, majd a beszélgetést vezető Döme Zsuzsanna, a párt társelnöke napirendi pontokról számolt be, végül a napirendet szavazással fogadták el.

És itt szembesültek az online szavazás nehézségeivel. Zoomon lehet szavazni, de anonim módon. Ezzel önmagában nem lenne probléma, hiszen a párttagság az elhangzottak alapján zártan szokott szavazni, a gondot az okozta, hogy a beszélgetésben nem csupán a párt tagjai vettek részt. Bekapcsolódtak ugyanis a párt jövőjét és pénzügyeit érintő kérdésekbe olyan emberek is, akiknek a tagságáról még nem döntöttek, azt pedig a Zoomon tartott anonim szavazásnál nem tudták kiszűrni, hogy a tagokon kívül szavazott-e más is.