Kortárs szobrászművészek útját egyengeti egy magánvállalkozás a Káli-medencében

5 perc

2024.05.16. 14:00

2024.06.07. 11:24

A magánmecenatúrára épülő, köveskáli Káli Art Inn által negyedszerre meghirdetett pályázatot lezáró kiállítás egyedi bepillantást enged a hazai kortárs szobrászat színterére. A most megnyílt szabadtéri tárlaton a 15 legjobb pályamunka látható, köztük az idei győztes, Gaál Tamás alkotása. Nagy Mercédesz cikke.

2020-ban indították útjára a köveskáli Káli Art Inn tulajdonosai – Molnár Júlia és Héjja Róbert – boutique hotel szintű vendéglátó helyük kertjében a Káli Art-Parkot, melyhez a művészetpártolás itthon egyedülálló formáját választották. Az azóta minden évben meghirdetett pályázatuk – egyben 10 évre tervezett projektjük  – célja a hagyományosan nehezebben érvényesülő kortárs szobrászok támogatása. A minden télen kiírt pályázatra beérkező munkák közül a szakmai zsűri – többek között Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének főmuzeológusa, Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, egyetemi docens, Topor Tünde művészettörténész és Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő – kiválaszt 13-15 alkotást, melyet a kertben állítanak ki októberig egy ingyenesen látogatható tárlaton.

Ezen felül minden évben hirdetnek egy győztest is, akinek munkája az első két évben – az egymillió, illetve másfél milliós díj fejében – a kert, illetve a tulajdonosok gyűjteményének része lett, de tavaly és idén már megtarthatta a művész az alkotását. A pályázatra kizárólag már elkészült munkákkal lehet pályázni.

Az idei díjazott, Gaál Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, ő nyerte el az egymillió forinttal járó elismerést – melynek fele pénzjutalom, fele a Káli Art Innben leüdülhető ajándék. A kiállítás korosztályi spektrumát jól érzékelteti, hogy Gaál, szemben a tavalyi, a pályája elején álló díjazottal, Körei Sándorral, már egy közel negyvenéves alkotói múltat tudhat maga mögött.