Húsz évvel az indulása után kiállítás idézi meg a 15 éve megszűnt Boulevard és Brezsnyev Galériát. A Király utcai legendás kultúrbazár egyszerre volt galéria, klub, közösségi tér és művészeti kísérlet – egy sokszínű, szabad közeg, amelynek igazán azóta sem született utódja.
A Szentszék idei velencei programja – egy rejtett karmelita kert hanginstallációival és a Santa Maria Ausiliatrice Bingeni Szent Hildegard munkásságához kapcsolódó „archívumával” – a figyelmet állítja középpontba, és egészen más tempót diktál, mint a Biennálé harsányabb helyszínei. A The Ear is the Eye of the Soul többek közt Brian Eno, Patti Smith, FKA twigs és Alexander Kluge műveivel keres kortárs nyelvet a XII. századi misztikus örökségéhez.
Látványos fényekkel töltik meg a Margitsziget Rózsakertjét azon az ingyenes szabadtéri fényművészeti tárlaton, amelyen hazai és nemzetközi alkotók installációi várják az érdeklődőket augusztus 22-ig, este fél kilenc és éjjel egy óra között.
Angela Merkel csaknem öt évvel a visszavonulása után mutatta meg, hogyan szeretné, hogy emlékezzenek rá – vizuálisan. A róla készült portréfestmény – mely a német hagyományokba illeszkedően minden leköszönő kancellárról elkészül, úgy, ahogyan azt a portréalany szeretné –, nem szolgál újabb olvasattal Németország első női szövetségi vezetőjét illetően, viszont tovább erősíti a róla kialakult képet. És közben újra fellobbantja a vitát arról, van-e még helye a hagyományos politikusportréknak a 21. században.
A Molnár Ani Galéria immár szokásos nyári csoportos kiállítása a texere címet viseli, és a művek sora a szöveg fogalma köré szerveződik. A szeptember 11-ig látogatható színes anyag egyik kurátorával, Balogh Imolával beszélgettünk.
Szeptember 27-én derül ki, kapjon-e több közpénzt a múltjával és jövőjével egyaránt küzdő 116 éves Kunsthaus. Az intézmény jó példa arra, hogyan válhat egy kulturális beruházás egyszerre turisztikai sikerré, pénzügyi teherré és erkölcsi viták kereszttüzében álló intézménnyé.
Dürer, Kondor Béla és Georg Baselitz ritkán kerülnek egy mondatba, a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállítóterében mégis természetesnek hathat a találkozásuk. Az Apokalipszis című, szeptember 13-ig megtekinthető kamaratárlat ötszáz év művészetén keresztül mutatja meg, hogyan változnak a világvége képei, miközben a fő kérdések ugyanazok maradnak.
A kiállítás koncepciója intellektuális csemege, kissé talán túlbonyolított alternatív bejárási útvonalakkal. A Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című, 2026. október 18-ig megtekinthető tárlat két kurátorával, Kálmán Borbálával és Készman Józseffel beszélgettünk.
Az idei Velencei Biennále egyik legizgalmasabb kísérőkiállítása új nyelvet keres a mesterséges intelligencia korának leírására. A Strange Rules a „protocol art”, vagyis a protokollművészet fogalmán keresztül vizsgálja, miként szervezik algoritmusok, adatkészletek és platformszabályok a kortárs kultúrát és a nyilvánosság működését.
Majdnem négy évtizeden át csak néhányan láthatták Jávor István 1980 és 1985 között Erdélyben készült fotóit. A Ceaușescu-korszak hétköznapjait dokumentáló sorozatból tavaly könyv, idén pedig kiállítás született a FUGA-ban. A fotográfussal arról beszélgettünk, miért maradt ennyi ideig rejtve ez a különleges anyag, és mit lát ma azokban az arcokban és történetekben, amelyeket fiatalon megörökített. A kiállítás a hét végéig megtekinthető.
Miközben a nemzetközi műtárgypiac továbbra is ingatag, a világ legjelentősebb kortárs művészeti vására ismét bebizonyította, hogy folyamatos megújulással képes megőrizni vezető szerepét – és hogy a művészet köré szerveződő személyes élmény továbbra is pótolhatatlan.
Thalész szerint az őselv a víz: minden víz, és minden vízből lesz – utal Arisztotelész Metafizikájában az első filozófusra, aki nem mitikus ősökkel, hanem egy anyag megjelenésével magyarázta a világ eredetét. Ma a kortárs képzőművészet és a kritikai elmélet is határozottan a folyékony ősanyag felé fordul: napjainkra a thalészi kozmológia radikális, poszthumanista sőt feminista irányt vett. A kortárs diskurzusban hidrofeminizmus néven ismertté vált vízbázisú elmélet a folyadékok közösségére, az áramlásra és a bolygó szintű materiális összetartozásra helyezi a hangsúlyt – ami egyre határozottabb aktualitást nyer a várhatóan extrém aszályhelyzetet hozó idei nyár elején.
A Care Matters című tárlat a házimunka, az anyaság és az idősgondozás kérdéseit vizsgálja a feminista művészet eszközeivel. Az öt évtizedet átívelő tárlat érzékelteti, hogy a reproduktív, például háztartásbeli munka – bár egyre több szó esik róla – ma is a társadalom egyik legkevésbé látható, mégis nélkülözhetetlen pillére.
Dél-Korea úgy épített globális kulturális márkát, hogy közben saját tradícióit sem számolta fel. A hanbok, a konfuciánus minimalizmus vagy a tradicionális kézművesség ma ugyanúgy része a koreai exportnak, mint a K-pop vagy az AI-alapú médiaművészet. Helyszíni riport.
Levágott csirkefejek, mikroszkóp alatt pusztuló sejtek és arctalan női testek: Varga Emma Vox Victimæ című fotókönyve egyszerre gyomorszorító és esztétikailag lenyűgöző munka. Az alkotó az állati és a női test kisajátításának párhuzamait vizsgálja, és fő kérdése: kiknek van hangjuk egy olyan rendszerben, amely maga termeli újra az áldozatait?
Nők emelnek a magasba egy férfit Simon Zsuzsi új videómunkájában. A mozdulat egyszerre idézi fel az edzőtermek világát és a hétköznapi helyzeteket, amelyekben a nők érzelmi, mentális vagy fizikai terheket visznek egymás mellett. A Kisterem galériában látható Kitart. Felemel. Összetart. személyes történetekből, interjúkból és közös gyakorlatokból épül fel, miközben a testi erő és a női közösségek megtartó tapasztalatát vizsgálja.
Vágóhídi gépek festésétől Bernáth Aurél osztályán át az absztrakt expresszionizmusig vezetett Klimó Károly útja, aki kilencvenévesen is ugyanazzal a kíváncsisággal beszél a művészetről, mint pályakezdőként. A Herder-díjas festővel munkáról, szabadságról, Van Goghról, jazzről és a véletlen szerepéről beszélgettünk.
Huszonötezer üvegnegatív és több százezer arc a trianoni határokon innen és túlról. Bata Tímea kurátorral a Néprajzi Múzeum legújabb fotótörténeti szenzációjáról beszélgettünk: hogyan vált egy száz évvel ezelőtti kényszerű gyűjtőmunka szinte megrendítően éles élménnyé, és miért érdemes belenéznünk a régmúlt fotográfusainak vágatlan valóságába.
Pinczehelyi Sándor a magyar neoavantgárd második nemzedékének egyik meghatározó alakja, aki saját alkotói munkássága mellett tanárként, galériavezetőként, kulturális közéleti szereplőként is beírta magát az utóbbi hat évtized képzőművészetének történetébe. A középiskolás kora óta Pécsett élő és dolgozó Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló művésszel, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjával közelgő 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk.
Camille Claudel neve évtizedekig egyet jelentett a tragikus sorsú múzsa képével, a tours-i Musée des Beaux-Arts legújabb vándorkiállítása azonban végre megadja neki és kortársainak a méltó helyet a művészettörténetben. Az Au temps de Camille Claudel című tárlat egy olyan tehetséges női generációt emel ki a feledés homályából, amelynek tagjai a századforduló Párizsában, a férfiak uralta akadémiai világ ellenszelében is képesek voltak maradandót alkotni.
