

„Örömmel jelenthetem”, hogy a magyar rendőrség sikerének legfrissebb bizonyítéka egy újabb meggyilkolt nő. Nem kérnek bocsánatot sem az áldozat barátaitól, akikkel a BRFK megbízottja a Facebookon gúnyolódott, sem az árván maradt gyermekektől, akiknek az anyja segítségért könyörgött, és nem kapott.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Krisztinavárosban.
Az európai szélsőjobb madridi röpgyűlése alkalmából a nyugati lapok részletesen bemutatták a nyugati demokratikus berendezkedés elleni kirohanásokat, az üzeneteket az európai hagyományos pártoknak, hogy azok ideje lejárt. Témák és vélemények a nemzetközi lapokból.
Valós iskolai drogprevenció gyakorlatilag nincs ma Magyarországon, ám most egy semmit nem jelentő szigorú orbáni dörgedelem, valamint egy kormányhű és talán kigyógyult rapper próbál a drogok terjedése ellen hatni. Vélemény.
Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.
Az előző évek drágulása után árcsökkenés biztosan nem lesz sem a használt, sem az új autóknál – véli Wachtler Tamás, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója. Ha nincs elég pénzük, a vevők inkább kivárnak, de olyan autót akarnak venni, amelyben jól érzik magukat.