Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Két évtizede évről évre nő a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók száma, mára meghaladta a százezret. Voltak ugyan közben többször jogszabályi változások, amelyek megpróbálták jobban körülírni, kik kerülhetnek e státusba, ám a tendencián ez sem változtatott, a növekedés tehát nem a definíció újragondolásának a következménye.
Ma azok a diákok számíthatnak arra, hogy SNI kategóriába sorolják őket, akik mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédproblémákkal küszködnek, illetve e területeken valamilyen fogyatékosságuk van. Ezenkívül az autizmus spektrumzavaros, valamint a súlyos tanulási, figyelmi vagy magatartás-szabályozási zavarral küzdők tartoznak e körbe. Ezek a problémák és fogyatékosságok általában a gyerekek egész életére kiható állapotot jelentenek, az SNI-seket tehát nem felzárkóztatni kell, hanem állapotuknak megfelelő oktatásban részesíteni.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.