Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szinte lehetetlen a feladata Mohamed Musztafa miniszterelnöknek: megreformálni és egyesíteni a palesztin vezetést.
Inkább a számok, mint a politika embere Mohamed Musztafa, aki az 1993-as oslói megállapodásokkal létrejött Palesztin Hatóság 19. kormányának vezetője, nyolcadik miniszterelnöke. Közülük
azon kevesek egyike, akik nem kötelezték el magukat egyetlen frakció mellett sem.
A tudományos hátterű, technokrata Musztafa kormányában is főként a politikától távolabb lévő szakemberek foglalnak helyet – ez szakítás a korábbi gyakorlattal –, és eltűntek a régi nevek.
Szükség is lenne a hivatalába még március végén került Musztafa új megoldásaira, mert több mint kilenc hónappal a gázai háború kezdete után olyan korrupciómentes és működőképes önkormányzattá kellene alakítania a választások híján régóta hitelét vesztett Palesztin Hatóságot, amely részt vehetne a Gázai övezet háború utáni irányításában. Ez utóbbira Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a napokban először mutatott némi hajlandóságot. Bírálói azonban azt állítják a 69 éves Musztafáról, hogy túl közel áll a veterán Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz, és aligha hozott a palesztin vezetésbe igazi vérfrissítést.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.