Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Létezik egy közel-keleti paradoxon, amely könnyen vezethet a mostaninál is súlyosabb regionális konfliktushoz, írja a lap, és hozzáteszi, az erőszak híveit nehéz megfékezni.
A vezércikk szerint egy időre úrrá lett ugyan Izraelen a győzelmi mámor, miután sikerült kiiktatni a Heszbollah, illetve a Hamász egy-egy vezetőjét, de azután jött a rettegés a megtorlástól, hiszen az ország veszedelmes erőszakspirálba keveredett az ellenségeivel. Mind Irán, mind az általa támogatott libanoni szélsőséges milícia bosszút esküdött.
Az USA, valamint nyugati és arab szövetségesei ismét kétségbeesetten próbálják megakadályozni a helyzet súlyosbodását, hiszen könnyen háború robbanhat ki. Ettől féltek azóta, hogy a Hamász október 7-én végrehajtotta a rettenetes támadást, ami azután kiváltotta a háborúskodást Gázában.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.