Felemelő és felkavaró könyvben adták közre Maléter Pál özvegyének emlékeit

  • HVG HVG
Felemelő és felkavaró könyvben adták közre Maléter Pál özvegyének emlékeit

Gyenes Judithot évtizedeken át tartó hallgatásra ítélték, amikortól viszont kérdezték, kérdezni merték, dőlt belőle a szó. Küldetése lett az emlékeztetés. Ezt adja vissza Az ítéletet végrehajtották című könyv is.

Nem őrzött történelmi-nagypolitikai titkokat, az életét alapjaiban kiforgató 1956-os forradalomnak még csak mellékszereplője sem volt, tanúságtétele nélkül mégis lényegesen kevesebbet tudnánk, s főleg élhetnénk át arról – abból –, hogy Magyarország számára mit jelentett, mit hozott, s milyen „hétköznapi” következményekkel járt az a múlt századi 13 nap.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.