Timothy Garton Ash: Putyin és Orbán rászedték Angela Merkelt

Az angol történész-politikai elemző Angela Merkel Freiheit, azaz Szabadság című önéletrajzának megjelenése alkalmából tárgyalja a volt német kancellár ellentmondásos politikai pályáját a Die Zeitban.

  • hvg360 hvg360
Timothy Garton Ash: Putyin és Orbán rászedték Angela Merkelt

Timoth Garton Ash szerint az egykori kancellár rendkívüli európai, akinek útját azonban diadalok és tragédiák egyaránt szegélyezték. (A könyv, melyet Merkel egykori munkatársa, Beate Baumann segítségével készített el, a német sajtó egybehangzó véleménye szerint próbálja patyolattisztára mosni a politikus munkásságát, mégpedig úgy, hogy ha történtek is hibák 16 évnyi kancellársága alatt, az csakis mások hibájának tudható be – a szerk.)

Ash ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a kormányfő történelmi mulasztásai visszatekintve sokkal jobban láthatóak, ám ezekkel az önéletrajz nemigen foglalkozik. A brit történész azt gondolja, hogy Merkel egész politikai pályafutását meghatározta a keletnémet indulás, mert az NDK-ban megtanulta, hogy minden szavára ügyelnie kell, elsajátította a kompromisszumkötés tudományát, de annak ellenállt, hogy beszervezze a Stasi.