Ismét állami cégnél lett főnök Magyar Péter volt barátja, aki megtagadta őt
A Kruchina Vince vezette ügynökség közvetve Rogán Antal miniszter alá tartozik.
A Kruchina Vince vezette ügynökség közvetve Rogán Antal miniszter alá tartozik.
Üzletpolitikájuk olyan, hogy ne kelljen külső tőkére támaszkodniuk. Szerzőiknek a legmagasabb jogdíjakat ígérik.
Eleinte tapssal és adományokkal köszönték meg áldozatvállalásukat, később rajtuk csattant a járvány frusztrációja. Az orvosoknak a Covid után sem volt idejük hátradőlni, sem feldolgozni a járvány okozta traumát – azt is elvárták tőlük, hogy a korábbinál is nagyobb fordulatszámon kezdjék meg a járvány idején elmaradt ellátások pótlását. Megviselt egészségügyi személyzettel, hozzá nem értő irányítással fordulunk rá egy esetleges következő világjárványra.
A világsláger-alkalmazásnak nemzetbiztonsági aggályok miatt január 19-től reszeltek az USA-ban – vagy nem, mert másnap jön Trump, aki tavaly nyárig még ütötte a TikTokot, aztán hirtelen irányt váltott, és a hírek szerint most díszpáholyba várja az app vezérigazgatóját a beiktatásán. Az amerikai tiktokkerek már elkezdtek átregisztrálni egy másik kínai appra, ahol a két ellenséges nemzet fiataljai egyelőre egészen valószínűtlenül szívélyesen közelednek egymáshoz.
Minden szépből van címmel a Budapest Galériában látható kiállítás a 2020-ban elhunyt Loránt Anikó életművéből. A művész élet- és alkotótársával, Kaszás Tamással beszélgettünk.
Oroszország birodalomnak tartja magát, pedig nem az, mert a méret önmagában nem erő – mondja Narine Abgarjan, aki arról is beszél, hogyan változik meg Örményország a Karabah elvesztését hozó háború után.
Mi a szólásszabadság, hol húzódnak a határai, és mikortól beszélhetünk cenzúráról?