Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Szélsőjobboldali szimpatizáns a magdeburgi merénylet mögött, az oroszok a választások mögött. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A hírügynökség azt emeli ki Robert Fico moszkvai tárgyalásai kapcsán, hogy az uniós vezetők a háború óta nemigen szoktak ellátogatni Moszkvába. Három éve az osztrák kancellár járt ott, legutóbb, a nyáron pedig Orbán Viktor.
A szlovák kormányfő közölte, hogy az útról előre tájékoztatta az uniós vezetőket, és azért döntött a látogatás mellett, mert Volodimir Zelenszkij azt mondta neki, hogy leállítja a gáz továbbítását Szlovákiának. Továbbá Kijev szorgalmazza a szankciókat az orosz nukleáris program ellen, noha ez a szlovák energiabiztonságot érinti.
Pozsony a múlt hónapban rövid lélegzetű gázegyezményt kötött Azerbajdzsánnal, de kaphatna földgázt Ausztrián, Magyarországon és Csehországon keresztül is. Ugyanakkor Fico teljesen másként ítéli meg a háborút, mint a legtöbb európai vezető. Jövőre ott lesz Moszkvában a Győzelem napi katonai parádén.
Az EU-ban általános a vélemény, hogy a közösségen belül Orbánt fűzik a legbensőségesebb kapcsolatok a Kremlhez. Rutinszerűen blokkolja, késlelteti vagy vizezi fel, hogy az EU segítse Ukrajnát, illetve szankciókat hozzon Oroszország ellen. Régóta azt hangoztatja, hogy véget kell vetni az ellenségeskedésnek, ám azzal adós marad, hogy ez mit jelentene a megtámadott ország területi épsége, illetve jövőbeli biztonsága szempontjából.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.