Merkel történelmi hibája: nem parancsolt megálljt Orbán Viktornak - nemzetközi lapszemle
És hogyan kellene megálljt parancsolni Donald Trumpnak, aki császári udvarrá változtatja a világ hatalmi központját? Mi lesz Ukrajnával és Kínával? Válogatásunk a világlapok írásaiból.
FAZ
A német zöldek kancellárjelöltje közölte, hogy az ország miniszterelnöke nem viselkedhet úgy, mint Orbán Viktor. Robert Habeck, aki gazdasági miniszter a távozó kormányban, ezt arra mondta, hogy CDU-s riválisa a két halottat követelő aschaffenburgi késes merénylet nyomán kijelentette: már a határról vissza kell fordítani a menedékkérőket.
A zöld politikus szerint azonban be kell tartani az alkotmány és a nemzetközi jog előírásait. Meg kell őrizni a hidegvért, és nem szabad azt hinni, hogy létezik mindenre jó megoldás. Ugyanakkor azt is elemezni kell, hogy miért mondott csődöt a rendszer, miért nem toloncolták ki a tettest, egy afgán menekültet, amikor rég megvolt rá a határozat.
Ám semmiképpen sem szabad megosztani Európát, mert az látni, hogy menetelnek előre az autoriter rezsimek. Oroszországot kíméletlenül irányítják a nacionalisták, az USA-ban teret nyert a választás után a tekintélyuralmi felfogás. Világszerte jönnek fel az erős emberek, megy a liberális demokrácia lejáratása.
Ezzel szembe kell szállni. Donald Trumpra a válasz csakis az erős EU lehet. Ha ő azt hangoztatja, hogy Amerika mindenekelőtt, arra azt kell felelni: egyesült Európa. És Giorgia Meloni olasz kormányfő hiába rokonszenvez az amerikai elnökkel, azzal az olaszok is tisztában vannak, hogy ha kettészakad a földrész, akkor vesztett, figyelembe véve Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékait.
Már most zajlik a hibrid hadviselés, olyan állapotba kell hozni a hadseregeket, hogy ne kelljen azokat bevetni. Ugyanakkor fenn kell maradnia az együttműködésnek Amerikával. Az öreg kontinens készen áll, hogy alkut kössön Trumppal, ám annak azt is be kell látnia, hogy ha tengelyt akaszt az összes kereskedelmi partnerével, arra ráfizethet.