„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

7 perc

2025.01.29. 16:30

Tóth Lászlóval, a magyar építésszel nem tud betelni Hollywood. Brady Corbet filmjét, A brutalistát tíz Oscar-díjra jelölték, és ebből jutott a feleséget játszó Felicity Jonesnak és Guy Pearce-nek is, aki Van Burent, a pénzembert alakítja. A két színészt egy online kerekasztal-beszélgetésen kérdezhettük.

László feleségét, Erzsébetet úgy ismerjük meg, mint aki – Lászlóhoz hasonlóan – átélte a holokausztot, de csak később követheti a férjét Amerikába. Amikor Erzsébet megérkezik, egy kerekesszékes nőt látunk, egy gyengének tűnő asszonyt, ám ahogy haladunk előre a történetben, Erzsébet egyre nagyobb erőre tesz szert. Ő lesz az, aki kiáll Lászlóért is.

Felicity Jones: Erzsébet megjárta a koncentrációs tábort. Brady (Corbet) és Mona (Fastvold) nagy hangsúlyt fektettek a forgatókönyvben arra, hogy amikor megérkezik Amerikába, lássuk, mit tett Erzsébettel ez a trauma. Az alultápláltság kerekesszékbe juttatta. Olyan súlyos traumát szenvedett ez a nő, hogy szinte nincs is jelen, mint aki kilépett a testéből, mintha csak kívülről figyelné magát. Semmit sem vár az embertársaitól, egyszerűen lemondott róluk. És ha valaki semmit sem vár, akkor csalódás sem érheti – valahogy így védekezik Erzsébet.

Ilyennek látjuk őt, mielőtt találkozna László dúsgazdag megbízójával, Van Burennnel.

F.J.: A találkozása Van Burennel csak megerősíti benne azt a meglehetősen nietzschei meggyőződést, hogy minden emberi érintkezés mögött valamiféle hatalmi harc feszül. Erzsébet minden egyes új találkozásnál azt próbálja felmérni, azt figyeli éberen, hogy milyen kárt tehet benne a másik. És hogy ezeket a lehetséges károkat hogyan enyhítheti. Látjuk azt is, hogy Lászlóval ellentétben Erzsébet magára talál, szinte kivirágzik az évek során, jól szolgálja ez a stratégia, ami nem más, mint merő pragmatizmus. Az asszony elfogadja, a magáévá teszi, amit a kapitalizmus, az amerikai valóság kínál, még úgy is, hogy tudja, ezen az úton le kell mondania a saját szellemi előmeneteléről. Ezt a döntést is meghozza. Tisztában van vele, hogy pénzt kell szerezniük, meg kell élniük valahogy. Erzsébet meghozza ezt az áldozatot. De míg Van Buren szemében csakis a pénz határozza meg, hogy ki mennyit ér, Erzsébet dacol vele, nyíltan szembe megy ezzel a szemlélettel. A hierarchiát számára nem a pénz határozza meg, hanem valami más, ami ennél jóval mélyebb. Ezt a meggyőződését nem is rejti véka alá.

Adrien Brody mint Tóth László és Felicity Jones mint Tóth Erzsébet A brutalistában
UPI Media

Adrien Brody azt mondta egy interjúban, hogy édesanyja, az elismert fotós, a magyar származású Sylvia Plachy is ott volt a budapesti forgatáson. Anya és fia beavatták önöket a közös magyar családtörténetükbe?