Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?
Donald Trump eddigi egy hónapja azok számára is letaglózó újdonságokat hozott, akik ideológiai partnerüknek tartják magukat. Közülük Orbán Viktor rezzenéstelenül tovább játssza a drukker szerepét, míg Giorgia Meloninak már leesett a tantusz.
Hollywoodi filmekből is ismerős a jelenet, amikor a nagymenők maguk közé engednek valakit, aki korábban csak vágyott rá, hogy szóba álljanak vele. Aztán általában kiderül, hogy milyen meghasonlással jár a helyzet, hiszen az új barátok, a belemenős arcok éppen azokba gyalogolnak bele, akik a szereplőnkhöz egykor közel álltak. A válaszút elé kerülő főhős először megtagadja az övéit, de a végén átértékel mindent és visszatér azokhoz, akikhez valójában tartozik.
Ilyesmi helyzetben érezheti magát Giorgia Meloni. Az olasz miniszterelnök pár hónapja még úgy érezhette, szuper pozíciókat fogott azzal, hogy őt tekinti Donald Trump a legközelebbi európai kapcsolatának (ezt szoktuk mi, újságírók valamilyen félreértésből fakadóan barátságnak nevezni), de az amerikai elnök egy hónapja tartó elszabadulását látva már tudja, hogy rendkívül kényelmetlen szerepbe, szó szerint csapdahelyzetbe kerülhet: ugyanaz a nehézfiú, aki az ő irányában folyamatosan kifejezésre juttatja nagyrabecsülését (fantasztikus nő, erős vezető, mondta egy hete is Meloniról Trump a Fehér Házban), folyamatosan azt az Európát pocskondiázza, amely egy európai középhatalmat vezető politikusnak nem egyszerűen a legközelebbi közössége, de a legfőbb érvényesülési területe.
Az olasz miniszterelnök pártja, az Olasz Testvérek ugyan jobboldali populista, de maga Meloni személyesen jóban van Ursula Von der Leyennel és Manfred Weberrel is, annak ellenére, hogy más európai pártcsaládhoz tartoznak, és semmi viszálykodás nem várható a leendő német kancellár Friedrich Merzcel sem.

Legszívesebben lemerülnének és kibekkelnék
Igazi kelepce ez Meloni számára, akinek a fentiek mellett a nemzetközi politikusi legitimációja azon alapul, hogy – ellentétben a Putyin-párti koalíciós partner Matteo Salvinivel és a tavalyelőtt elhunyt Silvio Berlusconival – ő nem csak egyszerűen atlantista, hanem Kijev-párti, ezzel az irányvonallal nyerte meg a 2022 őszi olasz választásokat, és a Kijev melletti kiálláson még úgy sem változtatott, hogy Trump az elmúlt egy hónapban minden, Ukrajnával kapcsolatos diplomáciai tabut elkezdett megdönteni.