Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?
Meredeken drágul a napraforgó-étolaj ára ősz óta Magyarországon, februárban pedig felül is múlhatta a 2022. márciusi rekordot.
Sok családot rosszul érint, hogy ismét tartósan drága a rántott hús és a lángos elengedhetetlen kelléke, hiszen a KSH szerint míg az átlagos étolaj- és olívaolaj-fogyasztás a teljes népességben fejenként 13,3 kilogramm, a 65 év felettiek esetén már 18,8 kilogramm.
A korcsoport, iskolázottság és településtípus szerinti fogyasztási adatok, valamint a magyar vásárlóerő figyelembevételével pedig valószínűsíthető, hogy a magyar lakosság zöme továbbra is a jóval megfizethetőbb étolajat használja, hiszen az olívaolaj ára két éve szintén rekordokat döntöget.
Magyarországon a hivatalos adatok szerint összesen 1,7–1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be 680 ezer hektáron. Bár általánosságban nem volt jó éve tavaly az agráriumnak, ez a mennyiség tűrhetőnek mondható, hiszen 2023-ban a közel 2 millió tonnát már kimagaslónak tartotta a szakma, az utóbbi egy évtizedben pedig – a pocsék 2022-es év kivételével – nem süllyedt 1,6 millió tonna alá a volumen.
Ez önmagában tehát nem indokolja az étolaj masszív drágulását – véli Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa. Az iparági előrejelzések szerint a termésmennyiségben 2025-ben sem várható jelentős változás, a termőterületek Ukrajnában és az EU-ban is csökkennek, így kevés az esély arra, hogy a helyzet érdemben javuljon.