Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Arra nincs sok remény, hogy elkerülhető lenne az Egyesült Államok és Európa közötti vámháború, de az Európai Bizottságnak nagy a mozgástere az ellenvámok kivetésére.
Tízmillió munkahely került közvetlen veszélybe az amerikai elnök új kereskedelmi politikájának következtében – figyelmeztetnek Brüsszelben, ahol válaszul a világ más szegleteiben keresik a szabadkereskedelmi megállapodások kiszélesítésének lehetőségeit.
Komoly háttérmunka folyik az Európai Bizottságban egy olyan csomag összeállításán, amelyet azonnal lehet élesíteni, amint az amerikai vámokat bevezetik. Egyelőre azonban hivatalosan nincs tájékoztatás, mondván, nincs még mire reagálni. Donald Trump amerikai elnök közlése alapján március 12-étől az acálra és az alumíniumra számítanak fel 25 százalékot, április 2-ától pedig az Európai Unióval és tagországaival szemben is bevezetik azokat a vámokat, amelyeket viszonossági alapon számítanak ki, tehát amilyen mértékű tarifát az adott ország kivet egy adott termékcsoportra, az Egyesült Államok is annyit számít fel az uniós országból érkező árukra.
A bizottságnak ezúttal nagy a mozgástere, gyakorlatilag saját hatáskörben dönthet a vámok kivetéséről. Egy bonyolult folyamat végén a kormányok ugyan megakadályozhatják a vámokat, ehhez azonban az ellenzőknek többséget kell kialakítaniuk az Európai Unió Tanácsában. Mindenesetre Maros Sefcovic kereskedelmi biztos Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetése után néhány nappal máris Washingtonba utazott, és Howard Lutnick kereskedelmi miniszterrel tárgyalt. Erről a bizottság szóvivője azt mondta, hogy „nagyon eredményes” volt, ami persze nem jelent többet, mint hogy a tárgyalópartnereknek „lehetőségük volt látni, hol húzódnak a másik határvonalai”.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.