„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egyelőre letett arról a Belügyminisztérium, hogy osztályozza a diákok kompetenciamérés-eredményeit, de nem tudni, mennyire végleges ez a meghátrálása. A legutóbbi mérésen mindenesetre sok diák kapott volna rossz jegyet: a legtöbb területen erős visszaesés volt tapasztalható.
Megjelent az Oktatási Hivatal honlapján az előző évi Országos kompetenciamérés (OKM) eredményeit bemutató adatvizualizációs felület. Bár az Oktatási Hivatal (OH) tavaly azt írta lapunknak, hogy az újfajta felület „könnyen kezelhető és az összehasonlítást támogatja”, az iskolavezetők épp az ellenkezőjéről számoltak be. Szerintük ez az új rendszer nem túl felhasználóbarát, nehéz abból hasznos információkat kinyerni, sok olyan is van, amit – bár korábban megkaptak a jelentésekben – most egyáltalán nem találnak. Idén ugyanerről a felületről kell kibogarászniuk az adatokat.
Az azonban sajnos rögtön szembetűnő a grafikonokból, hogy a 2024-es OKM eredményei trendszerű teljesítményromlást mutatnak.
Míg matematikából például 2022-ben a 6. évfolyamosok átlagpontszáma 1493 volt, ez 2023-ra 1475-re, 2024-re 1464-re csökkent. A nyolcadikosoknál a matekpontszámok ugyanezekben az években: 1602, 1586 és 1578, a 10. évfolyamon pedig 1646, 1638, 1623.
Azaz minden évfolyamon minden évben rosszabbul teljesítettek átlagban a diákok.
A többi évfolyamon csak 2023-ban vezette be a Pintér-tárca mérését, ezeken tehát csak két év eredményeit lehet összehasonlítani, de ez is mindenütt romlott.
Hasonló trend figyelhető meg az olvasás-szövegértés terén is. Bár ebben a hatodikosok tavaly nyolc ponttal jobbat értek el (1440), mint tavalyelőtt (1432), de így is jóval elmaradtak a 2022-es átlagtól (1475). A nyolcadikosok pontszámai ugyanezekben az években a következőképp alakultak: 1535, 1513, 1500 pont. Pont ilyen folyamatos romlást mutatnak a tizedikesek is a maguk 1600-as, 1583-as, 1566-os eredményeivel.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.