Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Jó ötlet volt, hogy a miniszterelnök zebrabőrbe bújt? Jól tette a köztársasági elnök, hogy megismételte a „szatyor fingos” fordulatot? Ezekről is kérdeztük Bőhm Kornél kommunikációs szakértőt.
Jól reagált Magyar Péter zebrás vádjára a kormányfő azzal, hogy kínos szappanoperába kezdett Győzikével?
Nyilvánosságot kapott vádak esetén alapvetően bevett és sikeres kommunikáció az, ha valaki abszurdba fordítja, viccé teszi azokat. Ez részben Magyar Péter módszere, ezért is meglepő, hogy most Orbán stábja élt ezzel az eszközzel. Azért is jó ez a fajta kommunikáció, mert egy abszurd elemet emel ki és cáfol a súlyos vádak közül, ezzel pedig a többinek az élét is elveszi.
Nem árt a miniszterelnöki imázsnak, ha Győzikével cimborál?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.