Kerti növények tavaszi fagyvédelme: 10 bizonyított megoldás tévhitek helyett

Bár túl vagyunk az első tavaszi fagyokon, nem lehetünk biztosak benne, hogy erre a szezonra elhárult a veszély. Jó tanácsaink kezdő és gyakorlottabb kertészeknek ahhoz, hogy növényeink túléljék a zord tavaszi napokat is.

Kerti növények tavaszi fagyvédelme: 10 bizonyított megoldás tévhitek helyett

A kertész is csak ember, így a kerti növényeit fenyegető fagykárok láttán hajlamos tudományt reménységre, azt pedig, ahogy a mondás tartja, szegénységre cserélni. A félelem ugyanis nem alaptalan, a gyümölcstermesztő ágazatot az elmúlt hét évben ötször érte komoly fagykár. Szakértői vélemények szerint a trend ráadásul tartósnak ígérkezik, a globális felmelegedés miatt

a Kárpát-medencében ma már nem az a kérdés, hogy vajon lesz-e tavaszi fagy, hanem hogy hányszor lesz.

A sikeres fagyvédelemhez tehát olyan tudatosságra van szükség, mint ami a növényvédelemben kertmérettől függetlenül már létezik.

A cikkben átnézzük, milyen időjárás mellett menthetőek egyáltalán a fagytól növényeink, leszámolunk hatástalan régi megoldásokkal és káros „népi gyógymódokkal”, illetve néhány kapaszkodóval elkülönítjük a fagy ellen divatos orvossággá vált növénykondicionálók közül hatásos készítményeket a kígyóolaj-árusok portékáitól is.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.