Financial Times-kommentár: Ha van olyan láncfűrész, amely bumerángként működik, akkor azt Musk találta fel
A világ leggazdagabb emberének búcsúznia kell a kormányzati szereptől, miután rengeteg kárt okozott. Még nem késő megmenteni az amerikai gazdaságot. Megszűnőben a dollár megkülönböztetett szerepe. Tényleg Friedrich Merz az, akinek vezetnie kellene Németországot? Európa szerezzen be új iránytűt a szélsőjobb nyomulása miatt. Témák és vélemények a világsajtóból.
Die Presse
Brüsszel tétlenül nézi, hogy Orbán Viktor a nemi kisebbségeket támadja. Már jó két hónapja napvilágot látott a törvény, amellyel a nemzeti-autoriter kormány betiltja a Pride-ot, ám a Bizottság még mindig nem döntötte el, mitévő legyen – írja a belga fővárosból a tudósító, Oliver Grimm.
Ennek megfelelően az LMBTQ-közösség tagjai számára fekete napként vonulhat be az EU történelemkönyvébe június 28-a, és ez vonatkozik a gyülekezési szabadságra, valamint a társadalmi sokszínűségre is, amit Ursula von der Leyen bizottsági elnök annyit emleget. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy meg lehet tartani Budapesten a Büszkeség menetét.
Az idevágó jogszabályon azóta még szigorítottak is, így a kormányfő szabad kezet kapott, hogy folytassa hadjáratát. Pedig az uniós alapjogok kifejezetten tartalmazzák a gyülekezés és az egyesülés szabadságát, ugyanakkor tiltják a hátrányos megkülönböztetést. Azaz a Bizottságnak közbe kellene avatkoznia, de egyelőre csak tanulmányozza a magyar törvényt.