A rák magánya és a láthatatlan női munka – A hajfonat hősei folyamatos harcban állnak az idővel

Szokatlan, hogy egy forgatókönyvíró-színész-filmrendező úgy dönt, kipróbálja magát egy másik műfajban, és regényt ír, amivel számára is váratlanul nagy, a filmjeinél sokkal komolyabb nemzetközi sikert arat. Ez történt a francia Laetitia Colombanival, aki a kétezres évek eleje óta építette filmes pályáját, nem is eredménytelenül. Nevéhez fűződik többek között a szerelmi megszállottságról szóló Szeretni bolondulásig, Audrey Tautouval a főszerepben, vagy a sztárok iránti rajongást vizsgáló Mes stars et moi című vígjáték Catherine Deneuve-vel.

Egyik filmje sem hozott számára akkora elismerést, mint első regénye, a 2017-ben megjelent A hajfonat. (Magyarul 2018-ban adta ki a Kossuth Kiadó, Borsi Éva fordításában.) A kötet csak Franciaországban több mint kétmillió példányban kelt el, és több mint negyven nyelvre fordították le világszerte. Pedig Laetitia Colombani kényszerből döntött a regényforma mellett,

úgy érezte, hogy a három kontinensen játszódó cselekményt túlságosan bonyolult lenne megfilmesíteni, ezért inkább megírta könyvben.

A történetet személyes élményei inspirálták: látott egy Indiában forgatott dokumentumfilmet a hajkereskedelemről, amely bemutatta, hogy a nők levágott hajából hogyan lesznek parókák és póthajak európai és amerikai nők számára. Néhány évvel később az egyik legközelebbi barátnője mellrákban megbetegedett, és megkérte, hogy kísérje el a parókája kiválasztásához. Ez a megrendítő pillanat újra felhívta a figyelmét arra, milyen nagy utat, „egyfajta odisszeát” járnak be ezek a hajszálak, amíg egy indiai nő fejéről különböző kémiai eljárások, festések után egy francia vagy amerikai rákbeteghez kerülnek.

Filmjelenet a Hajfonat című filmből

Cirko Film

A könyv váratlan sikere alkalmat adott arra, hogy filmváltozat is legyen belőle, természetesen Laetitia Colombani rendezésében. A hajfonat végül francia–kanadai–olasz–belga koprodukcióban készült el, és május 8-ától látható a magyar mozikban.