Tóta W. Árpád: Egy világnézeti klub

A miniszterelnök rosszkedvűen lapozgatott. Sok volt a röhögőfej. Már megint. Sokat várt pedig ettől a közleménytől, hosszan dolgozott rajta. Arról szólt, hogy az ukrán titkosszolgálat brüsszeli dollárokból lefizette a génmódosított gabonát, és ezért nem is igaz, hogy ő lop.

Erre kinevették. Mások szövegeit meg szanaszét lájkolta a nép; direkt ellenőrizte a szuverenitásvédelem sokat látott ávós szakértője, de nem vietnámiak voltak, hanem igazi nép. Negyvenezer szívecske Magyar Péter pénisz alakú mézeskalácsreceptjén, húszezer lájk Hadházyn, tizenkétezer Pottyondy alpári beszólogatásán. – Mit esznek ezen a nőn? – fortyant fel. – Hát pont úgy affektál, mint Morvai Krisztina! Mit tettünk? Eh, lehet, hogy ezt az egyet mégis elszúrtuk még húsz éve.

A válságstáb némán, idegesen ácsorgott. – Semmi gond – legyintett a miniszterelnök. – Majd a Harcosok Klubja. Fuszulykáné mindjárt odakommenteli, hogy Pszichopeti meg Bütyök és hogy bennfentes kereskedés.

A feszültség tapinthatóvá vált. Végül a Buflák lépett elő; mintha oldalba bökte volna valaki előtte, de ez nem biztos.

– Vezérem… Fuszulykáné… – Elhallgatott, de nem volt már visszaút. – Fuszulykánénak leesett a vércukra reggel. Nem tudott odakommentelni.