A Menczer-félék tudják, hogy semmi más nem tartja őket a helyükön, csak ez a rezsim. Amely már mérgezett egérként szaladgál körbe az országban, hogy lelakatoljon a kíváncsi szemek elől gyermekotthont, kórházat, vasutat, iskolát – mert amit összehozott, azt titkolni kell – írja Tóta W. Árpád a keddi Menczer–Magyar-csörtéről.
Parádés ütközet volt. A legizgalmasabb a két versenyző motivációja.
Magyar Péter kampányol. Népszerű témának igyekszik élére állni, saját legendáriuma gyökeréhez tér vissza. Hogyan is néz ki manapság egy magyar gyermekotthon, a K. Endrék és V. Jánosok vadászterülete? Ahonnan a püspök hajasbabája menti ki a ragadozókat?
Jogunk van tudni, elvégre azért adózunk, hogy ezek működjenek és ott biztonságban legyenek azok a gyerekek, akiknek épp elég szar zúdult a nyakukba eddig is. Ebből következik egy választási ígéret: hogy az új világban majd ezek olyan helyek lesznek, ahová be lehet engedni az érdeklődő politikust meg a sajtót. A totális zárlat gyakorlatilag aláírja, hogy ezek ma irtózatos nyomortanyák, amiket titkolni kell.
És akkor ott a Buflák.
A baltával faragott, egységsugarú káder, az ipari droid. Ő azért van ott, hogy védje a rezsimet, bármi áron és bármilyen eszközzel. Nemcsak küldetés ez, nemcsak pártfeladat, hanem jól felfogott önérdek.
Neki sehol máshol nem lesz már ilyen jó dolga. Tisztában van a képességeivel, tudja, hogy ha bukik a rendszer, akkor ő maximum valami eldugott blogon kommentálhatja majd, hát nem a focit, de talán a curlinget. És el fogja sírni magát, amikor eszébe jut, hogy ő is épp így söprögette a jeget fénykorában, de akkor azt még megbecsülték és megfizették. Neki ez a rezsim a köldökzsinór, a biztosítókötél. A kontraszelekció az ő édesanyja és szülőhazája; az sem tette valakivé, de legalább név szerint ismert senkivé igen.
Nincs ezzel egyedül. Sok-sok hasonló, név szerint ismert senki tekintget mostanában körbe riadtan, a rablott javakra, a pezsgős vacsorákra, az elsikált bűnökre, amiket még a végén újra kinyitnak, és akkor baj lesz. Tudják, hogy azért vannak a helyükön, mert volt ez a néhány jó év, a tehetségtelenek ideje, amikor elég volt a hűség stallumhoz, birtokhoz, tanszékhez, doktorátushoz és színházhoz, amikor nem kellett képesség és szorgalom, csak a lefetyelés. És tudják, hogy semmi más nem tartja őket a helyükön, csak ez a rezsim. Amely már mérgezett egérként szaladgál körbe az országban, hogy lelakatoljon a kíváncsi szemek elől gyermekotthont, kórházat, vasutat, iskolát – mert amit összehozott, azt titkolni kell.
A Buflák. A baltaarcú vadbarom. Az ő seggéért kellene mozgósítani, hogy kényelmesen élhessen tovább, buflákságból. Good luck. Lesz ehhez elég krumpli?
Tóta W. Árpád írása elsőként a Facebook-oldalán jelent meg.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
