A várakozások kezelésének megdöbbentő ereje

Azért bátorkodom ezt leírni, mert nem olyan rég a hazai gazdaságpolitika nagyhatalmú ura, Nagy Márton mondta, hogy az akkumulátorgyárak betelepítése – vagy a német függés további növelése – nem biztos, hogy jó ötlet volt. Szerinte érdemes lenne olyan kevésbé energiaintenzív és kevesebb emberi erőforrást igénylő, magyar tulajdonú dolgokra fókuszálni, mint például az élelmiszeripar, a gyógyszeripar vagy a turizmus.

Fogalmam sincs, hogy valóban ezekre kell-e fókuszálni. Olyan eséllyel jöhet be, mint korábban az akkumulátorgyáras elképzelés. Vagy bármi más, amiről a szabad piac helyett a politikusok döntötték el, hogy a magánszereplőknek foglalkoznia kell vele. Az én álláspontom ugyanis az, hogy a karmester ne akarjon hegedülni, ne üljön be a zongorista helyére. Hanem figyeljen magára a zenére, koncentráljon arra, hogy a zenekar egésze jól szóljon.

Vannak persze nagy stratégiai döntések, ahol bizonyítottan nem a piaci koordinációra kell hagyatkozni. Ilyen például az a kérdés, hogy az energiatermelésben nem árt önellátási képességgel rendelkezni. (Ennek elmulasztása hazánkban épp 2022 végére hozott csődközeli helyzetet.) De ilyen akár az oktatás kérdése is, ami szintén hosszú távon térül meg, nemzeti érdek, és nem várhatjuk a piactól, hogy megszervezze. Ezzel szemben rövid távon a gazdasági szektorok mikromenedzselése vélhetően teljesen felesleges és alacsony hatékonyságú. Amit a gazdaságpolitika rövid távon is tehet, az a várakozások professzionális menedzselése. Ehhez pedig hitelesség kell.