Nemcsak szerepelni, mondani is kellene valamit – mire mennek Orbánék a Digitális Pótcselekvési Programmal?
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Sem a belső, sem a külső hiányt nem lehet a végtelenségig hizlalni, az amerikai költségvetést a világjárvány óta nem sikerült pályára állítani – az eddig látott reakciókkal pedig nem várható kielégítő eredmény. Bukovszki András elemző írása a Macroscope-ban.
Donald Trump második hivatalba lépése óta feje tetejére állt a világ. Az extrém mértékű, de tiszavirág-életű vámok és a különleges jogrend bevezetése mellett a multilaterális intézmények (pl. WTO, IMF, NATO) háttérbe szorítása is része a nagy gazdasági átalakításnak. Az elnök sajátos gazdasági nézetei között lehetnek valóban jogos felvetések (pl. Kína kereskedelmi gyakorlata), előfordul olyan is, ami szinte minden racionalitást nélkülöz (pl. az USA újraiparosítása), de adódhatnak részben igaz felvetések is.
Utóbbiak közül a legtöbbször hangoztatott gazdasági problémák közé tartozik a külkereskedelmi hiány nagysága (azaz több az import, mint az export), a költségvetés rossz helyzete és a saját deviza túlzott ereje. Ezek bár tényszerűen igazak, mindegyik az amerikai gazdaság kiváltságos mivoltára és a dollár világvaluta szerepére vezethető vissza, miközben az ebből fakadó óriási nyereség valahogy elkerüli a figyelmet. Pedig a dollár tartalékvaluta szerepe az Egyesült Államok globális gazdasági és geopolitikai dominanciájának egyik alappillére, ennek köszönhető, hogy a világ többi része boldogan és rendkívül olcsón finanszírozza az USA-t (nagy a kereslet a dollárkötvények iránt).
Ennek következtében a társadalom tartósan jóval többet tud fogyasztani, mint amit megtermel.
Ez a fajta egyensúlytalanság, ami a tengerentúli gazdaságot jellemzi, a világgazdaság struktúrájából adódhat, abban azonban igazat adhatunk Trumpnak, hogy nem lehet sem a belső, sem a külső hiányt a végtelenségig hizlalni. A világjárvány óta ugyanis nem sikerült az amerikai költségvetést megnyugtató pályára állítani, ami miatt az adósságráta 120 százalék fölött ragadt, miközben a külkereskedelmi pozíció folyamatosan romlik: az elmúlt 5 évben közel 50 százalékkal nőtt a deficit az azt megelőző 5 év átlagához képest. Az viszont már most látszik, hogy azok a lépések, amelyekkel az egyensúlytalanságokat mérsékelné, nem igazán működnek.
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.