Három hónapja tart a történelem egyik legnagyobb olajpiaci válsága, még sincs hiány és árrobbanás
Meddig tarthatnak ki az eddig bevetett piaci és politikai korrekciós megoldások?
Meddig tarthatnak ki az eddig bevetett piaci és politikai korrekciós megoldások?
Elsőre meglepőnek tűnhet, de idén egyelőre a forint a legjobban teljesítő deviza a világon – ha eltekintünk a mesterségesen befolyásolt orosz rubeltől. Tavaly az egyik legrosszabb teljesítményt produkálta a devizánk, így bőven volt tér a felértékelődésre.
Szeptember elsején elindult az Otthon Start Program, egy széles körben hozzáférhető, kedvezményes lakáshitel-konstrukció. Elviekben az első lakás felépítését vagy vásárlását támogatja. A program körüli felfokozott hangulat nem véletlen, hiszen ha a hitelfelvevő a maximális 50 millió forintos, 25 éves futamidejű jelzáloghitelt veszi fel, nagyjából százezer forinttal kisebb havi törlesztőrészlettel kalkulálhat, mint tisztán piaci kamatozású hitel esetén.
Sem a belső, sem a külső hiányt nem lehet a végtelenségig hizlalni, az amerikai költségvetést a világjárvány óta nem sikerült pályára állítani – az eddig látott reakciókkal pedig nem várható kielégítő eredmény. Bukovszki András elemző írása a Macroscope-ban.