6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Túlságosan kiterjedt a Fidesz hatalma, ennek legyőzéséhez egy budapesti tömegrendezvény édeskevés.
Lehet, hogy a Büszkeség Menete csupán csalóka győzelmet jelent Magyarországon az Orbán-ellenes erők számára, bár a menet határozott és ujjongó dorgálással ért fel az illiberális politika szempontjából. Csakhogy a főváros nem egyenlő az országgal, márpedig a Fidesz bázisa vidéken van, és ott nem zajlottak ilyen felvonulások – hívja fel a figyelmet az amerikai közrádió internetes oldalán Amanda Coakley, a bécsi Humántudományi Intézet elemzője.
Ezzel együtt a demonstráció jelezte: sokan immár nem hajlandók elfogadni a hatalom kulturális háborúskodását, a polgári szabadságjogok elleni kemény intézkedéseket. Csakhogy az ország földrajzilag és politikailag megosztott. Budapest kozmopolita sziget, amely egyre inkább ellentétbe kerül Orbán vidéki híveivel. Utóbbiak továbbra is nagy számban sorakoznak fel a kormánypárt mellett.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.