Egy apró barna bogár sodorta végveszélybe a Pannonhalmi Főapátság kincset érő könyvtárát

A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.

Egy apró barna bogár sodorta végveszélybe a Pannonhalmi Főapátság kincset érő könyvtárát

„Ezek közül nincs már meg egyetlenegy tárgy sem” – mutat Dejcsics Konrád atya, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója az 1090 körül, Szent László által kiadott oklevélre, amely tételesen felsorolta a kolostor kincseit: nemcsak az arany- és ezüstkereszteket, gyertyatartókat, miseruhákat, hanem – az első magyarországi könyvtári katalógusként – 70–80 kódexet is.

A viharos magyar történelemben persze az is csoda, hogy 996-os alapítása óta szinte folyamatosan működik ezen a szelíd dombon bencés kolostor, és virágzik mindaz a kultúra, ami a szerzetességet jelenti Európában. Bár Uros apát 1242-ben megállította a mongol sereget Pannonhalma falai alatt, a törökkel szemben ez nem sikerült. Ráadásul az akkor divatba jött méregdrága és korszerű tudást nyújtó nyomtatott könyveket mentették elsősorban az ósdi kódexek helyett, meg persze a jogérvénnyel bíró okleveleket. Békeidőben aztán újrakezdődött a gyűjtés, ám a XVIII. század végén jött II. Józsefnek a bencés rendet is feloszlató rendelete, és a négyezernél is több könyv jó részét egyszerűen elárvereztette a kincstár. Közülük a rend 1802-es visszaállítása után az apátság csupán 757 kötetet kapott vissza.

Mivel oktató rendként alakultak újjá, nagy könyvtárfejlesztésbe fogtak. Az 1820-as évek végén elkészült könyvtárépület már hat év múlva bővítésre szorult. Az üres polcok hamar megteltek, a gondos gyűjtés, vásárlás és örökségek nyomán mára már 400 ezerre bővült az állomány.

Ez került most veszélybe, a történelemben először nem az ember, hanem a természet miatt.

Az állományt megtámadta egy apró, 2–4 milliméteres rovar, a kenyérbogár, ami nevének megfelelően mindenféle lisztből készült terméket szeret, és leginkább az ember közelében fordul elő. De ha liszt nincs, akkor megteszi számára az enyv is, amit a könyvek gerincében meg is talál. Oda rakja a petéit, amelyek jobb híján lakmároznak a papírból, bőrből is, annál is inkább, mert születésük után át kell rágni magukat rajtuk, hogy kirepülhessenek.