A Moszad visszautasította, hogy a katari Dohában szárazföldi akciót hajtson végre a Hamász száműzetésben lévő vezetői ellen – írta izraeli forrásokra hivatkozva a The Washington Post. David Barnea, az izraeli hírszerző szolgálat vezetője állítólag azért ellenezte a már hetek óta kész terv végrehajtását helyi ügynökökkel, mert úgy vélte, az kárt okoz a Moszad által Katarral kialakított kapcsolatoknak. Ami pedig alááshatja Katar közvetítő szerepét a túszok kiszabadítását célzó tárgyalásokon.
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ezért választotta a légicsapást a Hamász politikai bizottsága öt tagjának múlt heti likvidálására tett kísérlethez. A The Wall Street Journal szerint
12 izraeli harci gép a Vörös-tenger felé repült, és onnan ballisztikus rakétákat lőttek ki
az Arab-félsziget túloldalán lévő katari fővárosban arra a villára, ahol a szélsőséges palesztin szervezet vezetői éppen a Washington által javasolt legutóbbi tűzszüneti javaslat megvitatására gyűltek volna össze. Izrael így elvben egyetlen más ország légterét sem sértette meg.
https://hvg.hu/vilag/20250918_izrael-gazai-ovezet-hamasz-gazavaros-ostrom
Ám azért, hogy minimálisra csökkentsék a civil áldozatok számát, kisebb erejű irányított rakétákat vetettek be, és ez lehet a magyarázat arra, hogy a csapásban a Hamász felső vezetésének minden tagja megúszta az akciót, és csak öt alacsonyabb rangú tisztviselője vesztette életét. Így életben maradt Khalil al-Hajja is, akit a Hamász főtárgyalójaként a szervezet de facto vezetőjének tartanak.