„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A felszín alatt forrongó Nepál korrupt kormánya betiltotta a közösségi médiát. Néhány nappal, meglincselt politikussal és felégetett palotával később a fellázadt fiatalok Discordon választottak új kormányfőt. Sushila Karki az ország első női miniszterelnöke.
Lángba borult a látszólag békés Nepál, miután több százezer, a helyzetét kilátástalannak érző fiatal letette az okostelefonját, és egy hét leforgása alatt megdöntötte a kormányt. A lázadást a kormány provokálta ki azzal, hogy ellehetetlenítette a közösségi média platformjait, ami a mindent elsöprő tüntetéshullámot kiváltó szikra volt. A törvény értelmében – a szándékot a fake news terjedésének megállításával indokolva – az üzemeltetőknek regisztrálniuk kellett magukat, és helyi képviseletet nyitni. Erre csak egy hetet kaptak, így szeptember elejére 26 közösségi platform állt le, köztük a YouTube, a Facebook, az Instagram és a Discord. A kínai TikTok viszont már korábban teljesítette a feltételeket.
Noha a felületek virtuális magánhálózattal (VPN) elérhetők maradtak, a tiltás nem tetszett a lakosságnak, különösen a platformokat kiemelten használó városi fiataloknak. A 31 milliós Nepálban az emberek 56 százalékának van internet-hozzáférése, és nagyjából ennyi a közösségi médiát használók aránya is.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.