Koós Boglárka, a Budaörsi Latinovits Szinház színésznője és Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága néhány hét különbséggel sokkolta az embereket. Ha kellően biztonságos, társadalmilag felkészült, tudatos környezetünk lenne, akkor is bekövetkeznének hasonló tragédiák. Az emberi krízishelyezeteket lehet enyhíteni, hellyel-közzel meg lehet előzni, de teljesen kiiktatni, totális védelmet nyújtani a legjobb akarattal és tudással sem lehet.
De nem élünk biztonságos és felelősségvállaló társadalomban. Már nem is emlékszünk, mikor omlott össze a hazai mentális gondozás, támogatás, szakellátás rendszere. A szükségesnél sokkal kevesebb olyan szakember van, aki tudja, mit jelent az öngyilkosság-prevenció, válsághelyzetben a megfelelő intervenció, majd az utógondozás, a betegkísérés.
Megannyi hiányunk, bajunk mellett nem esik szó arról, hogy kellene országos öngyilkosság-megelőzési terv, és a terv mögé intézményes hálózat, állami támogatás. A viták arról szólnak ma, hogy ki visz szappant és vécépapírt a kórházakba, és nem arról, hogyan lehet felismerni az önbántás, a tudatszűkülés, a néma segélykérés jeleit.
