Politikai termékké silányította az Orbán-kormány a saját adórendszerét – éppen úgy, mint a rezsicsökkentést vagy a 13. havi nyugdíjat. Egyik szimbolikus elemét, az egykulcsos személyi jövedelemadót 2011-ben törvénnyel betonozta be, ami előírja, hogy a munkajövedelmek után a költségvetést megillető fizetési kötelezettséget annak „összegétől függetlenül, a jövedelem azonos arányában egységesen kell megállapítani”.
Egyik legutóbbi rádiós nyilatkozatában a kormányfő egyenesen azt állította, hogy a progresszív adót a XIX. században a kommunisták találták ki, holott ma ez globálisan a legelterjedtebb gyakorlat, például az Egyesült Államokban is.
Néhány évtizede egyes szakmai körökben valóban gazdasági csodafegyvernek hitték az egykulcsos adót, azt vélelmezve, hogy a progresszivitás a teljesítmény visszatartására és a jövedelmek eltitkolására ösztönöz. Csakhogy az egykulcsos adó a vele kísérletező államokban többnyire megbukott, mert a gazdasági krízisek és inflációs hullámok után bebizonyosodott, hogy hozzájárult a jövedelmi aránytalanságok növekedéséhez és a vagyonok koncentrációjához. Hogyan lehetséges ez?
