Semjén Zsolt felszólalása váratlanul érhette a Fideszt, de mennyire veszélyes a pártra a Szőlő utcai botrány?

Kármentésből indított offenzívát a Fidesz a Szőlő utcai vádak ügyében, és válaszlépései alapján úgy tűnhet, mintha most indult volna el a „tavaszi nagytakarítás”. Miközben minden eszközzel igyekeznek elterelni a nyilvánosság figyelmét, esély sincs arra, hogy a gyermekvédelem valódi gondjai kerüljenek a fókuszba.

„Májusban hűvös, udvarias tetszésnyilvánítás fogadta a frakcióban Orbán Viktort, most dörgő taps” – mondta lapunknak a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának egyik tagja, aki ebből azt a következtetést vonta le, hogy visszatért az önbizalmuk, megnyerik a választást.

Hacsak ebből a Szőlő utcai ügyből nem lesz valami – tette hozzá –, de meggyőződésem, hogy senki nem érintett közülünk.

Ez is mutatja: Orbán Viktornak látnia kellett, hogy a kegyelmi botrány után nem engedhet meg még egy ilyen súlyú ügyet. Ezért dönthetett úgy, hogy szokatlanul erős ellentámadással, civileket, újságírókat, politikusokat célzó fenyegetések sorával igyekszik elfojtani azokat az internetes nyilvánosságban terjedő pletykákat, sejtetéseket, amelyek vezető kormánypárti politikusokhoz kapcsolnák a Szőlő utcai – és többek gyanúja szerint azon is túlmutató – bűncselekményeket.

Muszáj volt lépni, mert – bár bizonyíték nem került elő – egyre szélesebb körben terjedtek a kormányzatra veszélyes híresztelések. Ezek kiindulópontja az az interjú volt, amit Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori igazgatója adott szeptember elején a Válasz Online-nak. Azt mondta, hogy a Szőlő utcai javítóintézet volt vezetője, a már emberkereskedelem és kényszermunka miatt gyanúsított Juhász Péter Pál sokáig védelem alatt állt: „Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat.”

https://hvg.hu/360/20250924_Zsolti-bacsi-es-a-Belzebub-vad-utan-itt-az-osszeeskuveses-viszonvad-Szolo-utca-Semjen-Zsolt

Innen lökte tovább az ügyet, hogy egy kevéssé ismert podcastban elhangzott a „Zsolti bácsi” fordulat. A mainstream médiában semmi nem jelent meg erről egészen addig, amíg a DK-s Arató Gergely azt nem mondta parlamenti felszólalásában: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi!”. A bomba akkor robbant, amikor Semjén Belzebub- és „vérvádat” emlegetve utasította vissza a sejtetést, hogy köze lenne pedofil bűncselekményekhez.

Egy fiatal rajza a Szőlő utcai javítóintézetben. Szörnyek járnak
Túry Gergely

Számos elemző és a független sajtó egy része is politikai, kommunikációs hibának vélte, hogy Semjén felvette a kesztyűt, és válaszával magára húzta a vádat.

Hozzászólások