Tavasszal robbant ki a Szőlő utcai javítóintézet ügye: a vezetőt, Juhász Péter Pált és élettársát azzal gyanúsítják, hogy függőségi viszonyt alakítottak ki a gyermekvédelemben nevelkedő lányokkal, akiket prostitúcióra is kényszerítettek. A lapnak adott interjúban Kuslits Gábor, aki 2013-tól a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) igazgatója volt, részletesen beszélt Juhászról is, aki állítása szerint egyike volt annak a 3 embernek, akit a fővárosi Tegyesz élére kerülve azonnal el akart távolítani a rendszerből. Csakhogy ez egyedül az ő esetében ez nem sikerült, pedig már 2014. január 1-től, a gyermekvédelmi gyámság megjelenésével elkezdtek „érkezni a hírek róla”.
A volt igazgató azt állítja, hogy a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója kifejezetten segítséget kért tőle, mert „konkrétan azzal a helyzettel küzdött, hogy megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat, és elvitték őket”. Ezt nem lehetett megakadályozni, pedig a rendőrséget is riasztották, és a gyermekvédelmi gyámok nekik is elmondták, mi történt a gyámoltjukkal. Mire azt a választ kapták, hogy írjanak alá egy titoktartási nyilatkozatot, mert már tudnak Juhász tevékenységéről, sőt, fedett nyomozás folyik ellene. Ez 2015-ben történt, és utána nem történt semmi tíz évig – tette hozzá.
Kuslits arra is utalt, hogy magas rangú politikusok is védték Juhász, méghozzá azért, mert nekik is közvetítettek ki lányokat és fiúkat, sőt, állítólag orgiákat is rendeztek, de erről konkrét részleteket nem mondott.
Kuslits az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) 2021-es megalakulásáig maradt igazgató, majd a Kossuth Gyermekotthoni Központban dolgozott, de alig egy év után menesztették, máig nem tudja, pontosan miért. Azóta hajléktalanokkal foglalkozik egy fővárosi intézménynél, de ha tehetné, újra a gyerekvédelemben dolgozna.
Elképesztő állapotokról is beszélt, így a Kossuth Gyermekotthonban töltött időszakából példaként hozta, hogy az egyik csoportszobán nem volt ablak: másképp ugyanis nem lehetett a nagy melegben szellőztetni, így a gyerekek inkább kiütötték a helyéről, és ledobták az udvarra. De egy fotót is mutatott egy olyan gyermekotthonból, ahova tavaly karácsony előtt látogatott el Orbán Viktor. Csakhogy az esemény előtt kiderült, hogy be van ázva, mire Kuslits szerint a hulló vakolatfoltra feltetettek egy műanyag fenyőgirlandot. „Ez a magyar gyermekvédelem” – jegyezte meg.