A gyermekvédelem művészete, amit Wirtz Ágnes és Alföldi Róbert összehozott a Ludwig Múzeumban

A szeretetteljes emberi kapcsolódás erejét és jelentőségét mutatja meg állami gondozásban élő vagy onnan kikerült 77 fiatal és 24 kortárs művész közös munkája a Ludwig Múzeum Világszép Kortárs Kapcsolódások című, október 12-éig nyitva tartó kiállítása.

Wirtz Ágnes a férjével közösen álmodta meg és 2010-ben hozta létre a Világszép Gyermekvédelmi Alapítványt, amelynek keretében rendíthetetlenül dolgoznak azon, hogy minél több állami gondozásba került kisgyereknek és fiatalnak nyújtsanak támogatást.

A Németországból hazaköltözött házaspár olyan közösséget épített, amelyhez a gyerekek bármikor bizalommal fordulhatnak, és ahol biztos segítőkre találnak. Mára az alapítvány öt tevékenységet végez, Pendula néven inkluzív óvodát működtetnek, öt állami intézménybe heti rendszerességgel járnak mesélni, az alapítvány közösségi terében, a Világszép klubban délutáni foglalkozásokat tartanak, Paloznakon nyári táborokat szerveznek, mentorprogramjukkal az önálló felnőttélet kialakításához nyújtanak segítséget.

Az alapítvány fennállásának 15. évfordulójára 24 kortárs művész és 77 állami gondozott, egykori, illetve ma is ott élő 2 és 25 év közötti „világszép” munkájából nyílt tárlat a Ludwig Múzeumban.

Hozzászólások