Nem tudom, hogy lehet-e az embernek igazán a példaképe valaki, akivel soha nem ápolt személyes kapcsolatot. Talán nem. Mégis akadnak időnként olyan nagyformátumú, bölcs és a teljes lényükből tisztaságot sugárzó emberek, akiktől elég csak meghallgatni egy előadást, elolvasni egy könyvet, megnézni róluk egy sorozatot vagy készíteni velük egy interjút, és gondolataik, értékrendjük, attitűdjük évekre, de talán egy teljes életre is magával ragadnak anélkül, hogy valóban ismernénk őt. Jane Goodall minden bizonnyal sokak számára ilyen briliáns egyéniség volt.
Valószínűleg mindenki fejében van egy kép a majmok társaságában mutatkozó Goodallról. A dzsungelben a csimpánzok viselkedését testközelből tanulmányozó főemlőskutatóról készült felvételek olyan erősen beégtek a vizuális emlékezetünkbe, hogy aki semmit nem olvasott róla vagy tőle, az is tudja, hogy Goodall volt a „csimpánzokkal suttogó”. Az első kutató, aki bebocsátást nyert a vadonélő főemlősök birodalmába. Előtte egyetlen tudósról sincs tudomásunk, aki hosszú, egybefüggő hónapokat töltött volna a vadonban, csimpánzok közvetlen közelében, míg ő már a későbbi kutatógenerációkat is hasonló expedíciókra inspirálta.
Jane Goodall
MAYELA LOPEZ / AFP
Ám keveset mondunk el akkor, ha Jane Goodall életművét és hatását csak abban mérjük, hogy mennyire került közel a csimpánzokhoz.
