Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!

„Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni” – ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség mindenképpen köthető Marxhoz. Marx valószínűleg sosem volt egyéni vállalkozó.

Szerencsére én is csak keveset voltam vállalkozó, de azt az időszakot nem kívánom senkinek. Idén tavasszal szerveztem egy bulit Men in Finance címmel, kibérelve egy nagy (drága) helyet és csak annyi lett volna a feladatom, hogy megtöltsem bulizni vágyókkal. Nem nehéz feladat, van népszerű podcastünk és a rengeteg hallgató nyilván mind egymással és velünk szeretne táncolni. Csak szólni kell nekik. Szóltam. Szóltam másoknak is. Valahogy a várható létszám mégsem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. Hirdettem még itt is, meg ott is. Így már biztosan… de nem, továbbra sem. Hát mit akarnak még ezek? 

A buli előtti hetekben folyamatos gyomorgörcs, ha éppen nem csináltam valamit, amitől esetleg több ember lesz. (Mint utoljára egyetemen, ahol bármit csináltam, mardosott a tudat, hogy dehát nekem tanulnom kéne. Ennek az ellenszere csak az volt, hogy nagyon intenzív dolgokat csináltam, ami közben nem jut eszembe a leteendő német nyelvvizsga vagy a számvitel szigorlat.) A buli szervezése körüli oxigénhiányt végül csak maga a buli eljövetele oldotta fel. A bérleti díjhoz képest kevesen voltak, azaz az eredmény néhány millió forint veszteség lett. De legalább a vállalkozói létem és stresszbetegségem véget ért, mehettem vissza a békés, kizsákmányolt, alkalmazotti pozíciómba – ez minden pénzt megért. Szopjanak a kapitalisták nélkülem! 

Mindezt úgy éltem meg ilyen rosszul, hogy az elégett pénz nem jelentett problémát, nem a megélhetésem volt a tét. A vállalkozók nagy részének az a tét, hogy fennmaradnak-e (esetleg az elzálogosított lakásukkal a háttérben), vagy mehetnek vissza a balettbe ugrálni. Azért ez hatványozza a stresszt, azt hiszem. És erre jön Marx. Aki szerint ha a buli sikeres és nyereséges (esetleg egyre többször és több helyen megszervezve), és gazdagodok belőle, akkor az semmi mást nem jelent, minthogy nem fizettem eleget a többieknek, akik részt vettek a szervezésben. 

Kedves Károly, azok a többiek a veszteségbe nem szálltak be. A stresszbe sem.

Ők kényelmesen tették a dolgukat, kértek érte annyi pénzt, amennyiért nekik megérte, esténként költötték a fix bért gondtalanul. Magyarul elvoltak, mint hal a vízben. Vér, verejték, és stresszmentesen. Ezt hívjuk kizsákmányolásnak? De mondok még a kevés bulizó réménél is erősebbet. 

Itt van ez a Titan nevű tengeralattjáró, ami 2023-ban elsüllyedt a maga öt utasával, köztük a Titant fejlesztő cég tulajdonosával és vezetőjével. Egy kockáztató vállalkozó a javából. Ő már nem ugrál semelyik balettben. De ha meg sikerrel jár, és a technológia, valamint a vállalkozás egyre profitábilisabb lesz, akkor jön Károly, hogy miért nem adja a munkásoknak…? Akik nem halnak meg, ha balul sül a dolog, hanem kényelmesen nézik a TV-ben? Hát például ezért.

Nem, nem – mondja Károly, a kizsákmányolók természetesen csak a sikeres vállalkozók, akik meggazdagodnak a munkások verejtékéből. Ezt úgy hívják, túlélési bias. Például a gyúróteremben sem lesz mindenki kipattintva. Csak a fényképeken. Ugyanis azokat fényképezik, akiknek sikerült. Azokat a vállalkozókat (és gyúrókat) a kudarcot vallottakkal együtt kell nézni, ha már ideológiai céllal mondvacsinált csoportot gyártottunk belőlük. A vállalkozások mondjuk negyede éri meg a 10 évet, ami nem azt jelenti, hogy meggazdagodnak, hanem hogy keresnek annyit, hogy megéljenek belőle. Akiket Marx gyűlöl, az talán az egy százalékuk lehet, csak mindig ők vannak szem előtt. 

A McDonald’s alapítójáról készül film, nem a bronxi 237-es számú pizzéria üzemeltetőjéről. 

A magyar foglalkoztatás 72 százalékát adják a kis- és középvállalkozások. Hell, a multik is kis- és középvállalkozások voltak egykor! A mihaszna állami szektoron kívül mindenki a vállalkozók kockázat- és stressztűrésének, munkaszervező képességének, piaci víziójának, tőkéjének és energiájának köszönheti, hogy van munkája. 

Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly! Vagy mehetsz vissza a balettbe ugrálni. Az államiba.

Nyitókép: Macskafogó / Pannonia Entertainment

Tetszik, amit olvasol?

Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják például a gazdaság, a menedzsment vagy a viselkedéstudomány területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.

Hozzászólások