Fizessenek a gazdagok? De hát korábban meg azt írtad, hogy mekkora boldogság az egyenlőtlenség. Igen, mindez összefér, ha ideológiamentesen beszélgetünk róluk. Ha valaki érzelmekre akar hatni, inkább a kognitív disszonanciával kellene foglalkoznia – az az igazi ellenség, nem a másik politikai oldal.
Minden témában lehet mindkét oldalnak igaza, csak a sok – szavazatgyűjtési céllal – túlzó és leegyszerűsítő kijelentés, azaz hazugság közepette az összetett gondolkodás már alig látszik. Ezért sem értem, hogy lehet olyasmit olvasni, ami csak egy irányba érvel. Abból ész nem lesz, csak lelkes uszulás.
Nézzünk rá az egyik éppen erősen átpolitizált témára, az adózásra. Ha úgy közelítjük meg, hogy a gazdagok (alias az elnyomó, fehér, heteroszexuális patriarchátus) fizessenek, akkor ott már észérvek nem lesznek. Úgyhogy közelítsük meg másképp.
Szeretnék nyitni egy lángosozót. Várakozásom szerint egy hónapban egymillió forintnyi lángost tudok eladni. Ha a költségeimet (fizetésem included) stabilan ez alatt tudom tartani, akkor belevágok. Illetve a fenét. Az egymillióból az állam lenyúl (érthetőbbé téve és ezzel elrontva a matematika részt) 27 százalékot, tehát 730 ezer forint alatt kéne tartani a költségeket. Ez már nem biztos, hogy megy. A lángosozónak (a future Dunkin’ Donutsnak, az ország felvirágzásának!) az áfa miatt lőttek.
De tegyük fel, hogy ügyesen meg-megúszom azt az áfafizetést, így bevétel marad elég, és nézhetjük a költségeket. A legnagyobb tétel az én és a segédem fizetése, ketten mondjuk 500 ezerért elmuzsikálunk. Az jó, mert ha a többi költség 500 ezer alatt van, virágozhat a Donuts! De az a baj, hogy az állam már megint tartja a markát, és az 500 ezer az valójában bruttó 750 ezer. Dunkinnak és a felvirágozásnak már megint lőttek, ezúttal a személyi jövedelemadó miatt.
Tehát azt látjuk, hogy az aktív gazdaságra terhelt adók (példánkban csak az áfa és a személyi jövedelemadó, de folytathatnám a sort, ha nem unnánk már most) megfojtják a gazdaságot. Ha viszont csak a lángosozóm nyeresége után kellene adóznom (ez a társasági nyereségadó, tao), akkor az az üzemelését közvetlenül nem akadályozná. Tehát a politikailag terhelt kifejezések helyett csoportosítsuk az adókat így: aktív gazdaságra terhelt (azt megfojtó) és passzív gazdaságra terhelt (nyereség) adók.
A vagyonadó is egyfajta nyereségadó. Az életem és elődeim életének nyereségéből adózgatnak azok a szerencsések, akiknél összegyűlt valami látható vagyon. Ez a passzív gazdaságra terhelt adó: nincs az a Dunkin’ Donuts, ami ne indulna el amiatt, hogy ha vagyonos leszek belőle, akkor vagyonadóval leszek sújtva (szemben a bérsrófoló szja-val). Továbbmegyek: ha költsége lesz a vagyon tartásának, akkor az több megtakarítást kényszeríthet fogyasztásra.
Nem tudom, hogy társadalmilag és hosszú távon jó-e mindez (miből lesznek inkább az új cégek, a felhalmozott tőkéből vagy a nagyobb keresletből?), de a folyó GDP-nek biztos segít. Hiszen még az adóként beszedett vagyon is el lesz költve, igaz, a herdáló állam által. Sőt, még a költségen is elgondolkodhatunk: ha a vagyonom évi 8-10 százalékkal nő nominálisan (részvények, ingatlan stb. árfolyam-emelkedése), de a vagyonadó miatt csak 6-8 százalékkal, az mennyire rémisztő?
Ugyan vannak országok (Svájc, Spanyolország, Norvégia), ahol üzemel a vagyonadózás, de más országokban, ahol megpróbálták bevezetni, már visszavonták (Svédország, Franciaország). Alapvetően az egész világ jövedelemadóval operál, ami persze nem azt jelenti, hogy jobb, csak azt, hogy megszokottabb. Vele van a status quo bias. Meg az, hogy a döntéshozók inkább tartoztak a vagyonosok közé, amikor a status quo kialakult. Meg persze egyszerűbb, olcsóbb kivetni, számolni és behajtani. És főleg: nehéz előle elmenekülni. A fő érv a vagyonadó ellen ugyanis az, hogy a gazdagok könnyen áttelepülnek más országba. Persze nem fog mindenki elmenni, és ahogy a technológia fejlődik, ez talán egyre inkább elkerülhető. (Mindeközben a hírlevél feladata verekedés a kognitív disszonanciával.)
Ha már ennyit foglalkozunk adókkal, vezessünk le azzal, hogy legyen-e egykulcsos vagy több – legyen szó jövedelem- vagy vagyonadóról. Az egyszerűség kedvéért osszuk fel a társadalmat három rétegre: gazdagok, közepesek, szegények. A mérleg egyik oldala, hogy többkulcsos adó esetén a többet keresők sokkal többet fizetnek, középen nagy változás nem lesz, a szegények talán kevesebbet – a kulcsoktól függ.
De van a mérlegnek egy másik oldala is: hogy ki mit kap. Ugyanis az alsó két osztály az, ami erősen kiszolgáltatott az olyan állami szolgáltatásoknak, mint a tömegközlekedés, az oktatás, az egészségügy. A felső harmad kikerülheti az állami oktatást és egészségügyet, és elmehet a magánszektorba. Szóval a progresszív adóval az alsóbb rétegek nemcsak kevesebbet fizetnek, de többet is kapnak, és a felső réteg jár duplán rosszul. Illetve mégsem.
Mert csak jobb olyan országban élni, ahol az alsó kétharmad is szeret.
Nyitókép: Fazekas István / HVG
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják például a gazdaság, a menedzsment vagy a viselkedéstudomány területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.
